2015. január 8., csütörtök

27.Fejezet

Sziasztok! Itt van egy űj rész mert arra döntöttem mégis csak folytatom a blogot. 
Nagyon sok változtatás van benne, főleg a szereplőknél, nem a nevek vagy ilyesmi hanem maga a személy aki alakítja. Szóval érdemes utána nézni kicsit a szereplőknél.
Még lesznek alakítások csak lassan, nem sietek semmivel, ezért szeretnélek kérni, hogy legyetek türelemmel és segítsetek...biztassatok mert nem tudom tényleg vane igény rá. Köszönöm és puszi nektek. :*

*Liz szemszöge*

Reggel amikor megébredtem Harry még aludt.
Szorosan szorított magához. A haja fátyolként hullott az arcába. Felé fordultam, olyan volt akár egy kisgyerek aki épp a legbékésebb álmát alussza. Nyugodt volt, és békés. Amennyire csak tudtam közel bújtam hozzá, nem akartam, hogy elmenjen, de nem tehettem ellene. Azt kívántam bárcsak soha de soha ne kellene innen kikelnem,bárcsak örökre itt maradhatnánk kéz a kézben egymásnak.

 Bár elég későn aludtam el mégsem tudtam sokáig ágyban maradni. Ezért gondoltam kicsit lemegyek és megjárom magam kint a friss levegőn. Harryt nem akartam megébreszteni, hogy nyugodtan kipihenhesse magát,ezért amilyen csendben csak tudtam magamra kaptam egy mintás gatyát és egy zöld blúzot majd feltettem egy barna sálat, felhúztam a cipőmet és kilopóztam a szobából.

Próbáltam minél csendesebben lemenni, senkit sem szerettem volna felébreszteni, hisz mindenkinek nehéz és kimerítő estéje volt.
Már léptem volna ki az ajtón mikor a hátam mögül egy hangot hallottam.
- Jó reggelt Liz!-köszönt rám Louis
- Szia! Hogy aludtál?
- Remekül. Csak hamar megébredtem, gondoltam lejövök és főzők egy teát. Tényleg, kérsz?-indult a konyha felé
- Igen, köszi.
- Harry alszik még?
- Igen. Ezért is jöttem le inkább, nem akartam megébreszteni.- vettem elő a cukrot
- Eleanor is aludt még mikor lejöttem.- ült le mellém
- Louis? Mi lenne ha mondjuk kint innánk meg a teát?
- Hát oké.- pattant fel és elvette a teákat az asztalról
- Köszi.
- Sétálunk egyet?- adta vissza a teli bögrét
- Aham.
- Hallottam Frady odaköltözik hozzátok.
- Igen.
- És Harry belement gond nélkül?- kérdezte
- Igen! Sőt még támogatja az ötletet. Engem is meglepett kissé. Általában...nem ilyen.
- Nem másért kérdem csak amióta történt az a Zaynes dolog....tudod, azóta úgy óv mindentől.
- Igen. És végül is ez nem gond csak...tudod...néha úgy bánik velem mint egy porcelánbabával. Legszívesebben kalitkába zárna és úgy vigyázna rám.
- Persze megértelek. De azért persze őt is meg lehet. Lehet ha átgondolta, neked és neki is jobb ha van egy férfi melletted aki vigyáz rád amíg ő távol van.
- Lehet.- sóhajtottam
- Jaj basszus! Bocsánat. Sajnálom! Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit!- nézett rám bűnbánóan
Először nem értettem miért kér bocsánatot, de egy kis gondolkodás után sikerült rájönnöm, hogy az utazás miatt volt ilyen ideges.
De mivel tudtam az egészről nem okozott nagy meglepetést.
- Nem is lepődtél meg?
- Min kellett volna meglepődnöm? Azon, hogy elmegy és itt hagy három hónapra?- fordítottam el a fejem
- Te tudsz róla?
- Igen! Tegnap hallottam ahogy beszélgetett valakivel telefonon. Akkor mondta, hogy csak azért nem mondta el eddig, hogy nem mehetünk mi lányok is mert nem akarta elrontani a születésnapomat. Aztán meg eléggé részeg is volt a tegnap így nem akartam rákérdezni.
- Annyira sajnálom. Hidd el én is mindennél jobban szerettem volna ha velünk jöhettek.
- Elhiszem, hisz neked meg Eleanornak is nehéz, gondolom.
- Persze az, de mi már könnyen túl tesszük magunkat rajta. Már amilyen könnyen lehet az ilyesmin. És az igazat megvallva inkább titeket, Harryt és téged féltelek. Elég friss még a kapcsolatotok és....
- Ha tudnád az éjjel hányszor gondoltam erre, de szerintem menni fog, nehezen de menni fog.
- Én is tiszta szívemből kívánom ezt Liz.
- Paul mondott valami kézzel foghatóbb magyarázatot, vagy még nem?
- Még nem. De ma behívatott magához, és azt mondta mindent tisztázunk.
Egy percre mindketten csendben maradtunk.
Hírtelen rám tört a felismerés, hogy tényleg három hónapon keresztül egyedül leszek. Hiába, hogy ott lesz mellettem Fraddy, mégis egyedül leszek. És ez ellen már nem tehetek semmit.
- Nem ülünk le?- mutatott Louis a tűzhely felé
- De, de vigyünk magunkkal fát és csináljunk egy kis tüzet mert kezd igen hideg lenni.- mosolyogtam rá
Louis csak bólintott és elindult fáért.
Amíg raktuk a tüzet folyton beszélt hozzám, de én csak bólogattam. Egy örökkévalóságnak tűnt az a három hónap, és abban a pillanatban fogalmam sem volt, hogyan fogom ezt túlélni.
Miután már lángra kapott a tüzünk, mindketten leültünk és csak némán figyeltük a munkánk pislákoló eredményét, nem volt mit mondanunk egymásnak. Vagyis inkább talán Louis látta rajtam, hogy nincs velem minden rendben, de hála istennek nem is faggatott, amiért nagyon hálás is voltam neki.
- Jó reggelt!- jött ki Niall álmos szemekkel a gitárjával a kezében, megszakítva a gondolatainkat
- Szia!- fordítottam felé a tekintetem
- Te sem sokáig aludtál.- kezdeményezett beszélgetést Louis, vagyis próbált
- Igen! Nem bírtam tovább aludni. Csak forgolódtam. És veletek mi a helyzet? Hogy aludtatok?- ült le
- Én személy szerint jól.- mosolyodott el Louis
- És te Liz?- fordult felém Niall
Hallottam, hogy hozzám szólt, de mintha megdermedtem volna.
Megszólalni sem bírtam, nemhogy megmozdulni. Mintha akkor, abban a percben nem én irányítottam volna a testemet.
- Liz???- nézett rám aggodalmasan Louis
- Ja bocsi, elgondolkodtam kicsit.- magyarázkodtam
Bár tudtam, hogy felesleges, hisz Louis úgy is látta rajtam, hogy valami nincs rendben.
- Ne haragudj Niall! Mit kérdeztél?- fordultam felé
- Csak, hogy hogy aludtál.- mosolygott rám még ezek után is
- Ja...Hát...Egész jól...Csak kicsit forgolódtam, talán az esti fáradtságtól.
- Elhiszem! Ne haragudj, hogy elrontottuk ezzel a szülinapodat.
- Miről beszélsz?
- Hát...a részegségünkről.- hajtotta le a fejét bűnbánóan
- Dehogyis Niall, nem rontottátok el, sőt feldobtátok, csak kicsit jól éreztétek magatokat, ennyi.
- Akkor minden nap ezután befogok állítani hozzátok piásan és bulizok nem másért csak, hogy feldobjam a napodat.- kacagott
- Jól van Niall. Várni foglak.- kacagtam el magam
- Nem játszol valamit?- kérdezte Louis
- De persze.
Niall elénekelte George Ezra Budapest című dalát, ami így a tűz melletti reggeli kis beszélgetésünket még varázslatosabbá tette. Nagyon jól éreztem magam velük. Kicsit megtudtam feledkezni a problémákról, és ez nagyon jól esett.
 Elénekeltünk még pár számot, de ami ezek után következett arra igazán senki sem számított. Harry és Zayn röhögve és beszélgetve jöttek ki a házból. Az igazat megvallva soha nem gondoltam volna, hogy ők valaha is barátok lesznek.

- Igen! De ha azt veszed még ahhoz is kell kettő.- jött ki elsőnek Harry
- Igen, ez igaz!- helyeselt Zayn
- Jó reggelt! Szia kicsim!- ült le mellém Harry
- Sziasztok!- köszönt oda Zayn is és ő is leült
- Na mi van srácok, nektek is sikerült megébredni?- vigyorgott Louis
- Ja. De te nem voltál már mellettem.- fordult felém Harry
- Igen, kicsit korán ébredtem és nem akartalak téged is felkölteni ezért inkább lejöttem, találkoztam Louisval és kijöttünk. Aztán csatlakozott Niall is. 
- Értem. Akkor a többiek még alszanak?
- Igen, azt hiszem.
- Niall ideadod egy kicsit a gitárod?- kérte el Harry a hangszert
- Persze! Tesség.
- Mit is játszak?- nézett rám
- Nem tudom! amit szeretnél.
- Oké. Akkor......Na várjatok...Melegem lett!- és egy mozdulattal lerántotta magáról a blúzát
- Harry! Meg fogsz fázni! Öltözz vissza.- szóltam rá
- Aggódj szerelmem, nem lesz semmi bajom.- csókolt meg és kezdett bele Hudson Taylor Beautiful Mistake című számába
- Ajj te! Olyan vagy mint egy gyerek.- mosolyogtam rá
Már a szám közepén mindenki énekelt, nagyon jó volt a hangulat. Mintha egy nagy család lettünk volna.
- Sziasztok!- jött ki Tom egy csésze teával meg a fényképezőgépével a kezében
- Szia.- fordultunk mind felé
- Harry várj...Csinálok egy képet!- adta a kezembe a csészéjét és bekapcsolta a gépet.-Kész!- mutatta felénk a gépet

- Köszi. Ez tök jó lett!- Harry
- Nincs mit! Hé Liz! Az az én teám.- nyúlt a csészéjért
- Igen. De én a kishúgod vagyok, szóval ami a tied az az enyém is!- mosolyogtam rá önelégülten és beleittam a fehér bögrébe
- Oké...Elég már...Mindjárt a csészét is megiszod!- kapta ki a kezemből.
- Jó na! Tessék!
- Amúgy mikor gondoltatok hazamenni?- nézett rám Niall
- Hát....Mivel még be kell menni Paulhoz szerintem olyan négy óra fele elég ha elindulunk. Aztán meg nem is beszélve arról, hogy csomagolni kell nektek.- mondtam gondolkodás nélkül
Csak ekkor jutott eszembe, hogy Harry még abban a hitben van, hogy én nem tudok semmit arról, hogy mi nem mehetünk.
- Te tudsz erről?- nézett rám majd a többiekre
- Ömmm...igen.
- Ki mondta el? Melyikőtök volt?- nézett haragosan a társaság felé
- Ömmm...Az úgy volt, hogy...Tegnap hallottam amit beszéltél telefonon. Bár nem hallgatózásnak szántam csak véletlenül hallottam meg. Remélem nem haragszol miatta.- néztem rá
- Dehogy haragszom csillagom, inkább azt reméltem, hogy te nem fog miatta neheztelni rám. Csak azért nem mondtam el a tegnap mert nem akartam ezzel elrontani a szülinapodat. Én komolyan próbáltam megoldani de sehogy sem ment....Ne haragudj.
- Semmi baj Harry. Ez igazán nem a te hibád...De azért nagyon aranyos vagy, hogy próbáltál megóvni.
- Ez természetes. Ma még megpróbálok beszéli Paulal. Rendben?- támasztotta a homlokát az enyémnek
- Édes vagy!- pusziltam szájon
- Na jó! Elég ebből a nyáladzásból!- pattant fel Niall.Mit szólnátok ha bemennénk reggelizni?
- Nem kéne ezzel megvárni a többieket?- kérdezte Louis
- Már majdnem mindenki ébren van, csak nem jöttek ki.- mondta Tom
- Oh! Hát akkor ma mindenki nagyon korán ébredt. De ha már így van akkor menjünk be.- álltam fel
Besétáltunk a házba ahol már nagy volt a nyüzsgés. Mindenki talpon volt és vagy az asztalt terítette vagy a reggelihez segédkezett. Senki sem ült tehetetlenül.
- Jó reggelt!- néztem körül a sok sertepertélő emberen
- Nektek is! Gyertek reggelizni!- hívott Greta
- Oké! Csak még megyek és fogat mosok.- indultam a mosdó fele
- Jövök én is.- jött utánam Zayn
- Liam és én jöhetünk kezet mosni?- kérdezte Niall
- Oké. Gyertek.
Mind a négyen bementünk és mire észrevettük volna már Tom is csatlakozott hozzánk. Persze a fényképezőgép most is nála volt.
- Te Niall...Milyen a pólód?- néztem a ruhadarabra amit épp viselt
- Hát...Kicsit talán mocskos!- vonta meg a vállát
- Kicsit mi? több rajta a folt mint az üres felület. Na vedd le!
- Mi? Most?- lepődött meg
- Igen! Gyerünk!
- Oké!- vette le majd felakasztotta a nyakára
- Kérem szépen!- nyújtottam a kezem
- De minek?
- Mert ha odaadom hajlamos vagy visszavenni. Kimosom és akkor majd visszakapod! Oké?
- Na jó.- indult egy tiszta pólóért
- Várj! Csinálok képet! Zayn, Liam, álljatok ti is oda.- mondta Tom vigyorogva
A srácok be is vágták a pózt. Szuperül néztek ki. Zayn a fogát mosta, Niall póló nélkül volt és Liam ő meg csak egyszerűen Liam volt.

Miután mindenki elrendezte minden kis ügyes bajos dolgát kimentünk a mosdóból és csatlakoztuk a többiekhez.
- Akkor jó étvágyat.
- Viszont.
Mindenki csendben evett, csak a villák koccanása hallatszott.Senki sem mert mondani semmit az estéről.
- Aztán mi volt az este? Sajnos nekem fájni kezdett a fejem és le kellett feküdnöm kicsit hamarabb. Miről maradtam le?- kérdezte Eleanor
- Hát....Jobb ha nem is tudod meg.- kacagott Danielle
- Oh! A srácok kiviselték magukat mi?
- Nem! Dehogy is. Kicsit többet ittak a kelletnél de amúgy semmi. Mondjuk azt mindenkinek látni kellett volna ahogy Niall meg Harry próbálták beindítani az áramtalanított mosógépet. Az valami nagy volt!- kacagtam
- Nem vicces! Félig kómás állapotban tudod ki nézi, hogy be vane dugva.- mondta Niall mire mindenki nevetni kezdett
- Hát Frady sem volt sokkal jobb. amíg pakoltam a cuccokat a konyhában végig ott volt velem, és ami hülyeséget összehordott 10 perc alatt két kezemen nem tudom megszámolni.- mesélte Perrie
- Tudom...Tegnap nem voltam egészen százas. Olyankor próbálok imponálni.- kacagott Frady
- Szerintem a lányokon és Liamen kívül senki nem volt teljesen százas, nyugi.- nyugtatta meg Louis

- Lehet van benne valami.
A reggeli többi részében átbeszéltük a tegnap estét és, hogy ki mennyi hülyeséget csinált. Rengeteget röhögtünk egymáson.
Mikor befejeztük hamar elpakoltuk az asztalt és egy gyors mosogatás után arra döntöttünk, hogy mielőtt kezdenénk pakolászni egyet még Activityzünk. Felmentünk az emeletre és körbeültük a nagy asztalt. Felosztottuk a csapatot négy csapatra és játszani kezdtünk. Ahogy telt az idő egyre közelebb jártunk a nyeréshez. Még egy helyes válasz kellett és akkor miénk a győzelem de ha nem akkor meg Louisék nyertek volna. Harry húzott egy kártyát amit el kellett mutogatnia.

- Na akkor kezdem!- állt fel Harry és átölelte Liamet

- És ez mi akar lenni? Szeretet?- próbáltam találgatni
- Majdnem!
- Szerelem?- Zayn
- Igen!- kiáltotta el magát
- És te Liamet öleled meg mikor szerelemről van szó?- kacagott Louis
- Jó na! Ő volt a legközelebb. Akkor második szó.
Erre meg lehajolt, megfogta a térdét és kiabálni kezdett.

Fogalmam sem volt róla, hogy mi köze lehet a szerelemnek és az ordításnak.
- Ezt sehogy sem értem Harry!- kacagtam el magam
- Én sem!- mondta Zayn mivel mi hárman egy csapat voltunk
- Gyorsabban Harry mert lejár az időtök!- vigyorgott a másik csapatban levő Louis
- Szerelmes kiabálás?- vágtam rá röhögve
- Majdnem!- tapsolt Harry
- Szerelmi üvöltés?- Zayn
- Igen!- ugrotta meg magát Harry
- Nyertünk!- kezdtem tapsolni
- Ne már! Olyan közel voltunk!- szomorodott el Louis
- Ez van  kicsi Louis!- simogattam meg a fejét- Majd legközelebb.
- Igen. Úgy néz ki ez a hétvége nem az én hétvégém. Egyszer a popcornos most meg ez...ahjj
- Na nem baj, majd legközelebb, ahogy Liz is mondta.- biztatta Eleanor
- Harry! Na most fekvőtámaszozzunk!- állt fel Liam
- Liam! Hagyd már!
-Miről van szó?- néztem a srácokra
- Oh csak Zayn és Niall fogattak, hogy Liam tude több fekvőtámaszt nyomni vagy Harry.- világosított fel Eleanor
- És ki kire fogadott?
- Csakis Harryre!- mondta magabiztosan Niall
- Na persze! Liam úgy is lenyomja.- erősködött Zayn
- Akkor próbáljátok ki!- mondtam
- Nem! Nincs most kedvem.- nézett rám Harry
- Gyáva! Gyáva! Gyáva!- csúfolta Liam
- Na jó! Csak fogd be!- egyezett bele Harry
Mindketten lefeküdtek a földre és egyszerre kezdték. Már kb. száznál tarthattak mikor Liam már lassabban kezdett mozogni.
- Ennyi! Nem bírom!- esett le Liam
- Ez az!- kiáltott fel Niall
- Ne már Liuu!- visítozott Zayn
- De! Ez van! Nem ment már úgy! És rohadtul megfájdult a karom.
- Neee!!!- tetette a sírást Zayn
- Sajnálom! Zayn...ki kell fizetned a tartozást!- kacsintott rá Niall
- Jól van na...- fizette ki
Niallnek hirtelen igencsak jó kedve lett.
- Mit szólnátok ha játszanánk még valamit?- vetette fel az ötletet a kis szőkeség
- Mit szeretnél játszani kicsi Niall?- mosolyogtam rá
- Felelsz vagy mersz?- kacsintott rám
- Én benne vagyok.- állt fel Louis
- Én is!- egyeztek bele szerre a srácok
- Oké. Lányok?- néztek ránk
- Legyen.- bólintottunk
Tudtam, hogy ez az ártatlan kis játék át fog menni perverzségbe de még is belementem. Nem akartam elvenni a kedvüket.
- Na akkor menjünk körbe. Louis!- felelsz vagy mersz?- kérdezte Niall
- Merek.- mondta magabiztosan
- Oh! Hogy milyen kis bátrak vagyunk. Rendben...Akkor mondjuk... - gondolkodott el egy keveset majd rávágta- Játszd el azt a jelenetet, ahogy megkéred Eleanor kezét
- Te bolond vagy!- vörösödött el az emlegetett lány
- Oké.- felelte Louis és egyből bedobta magát- Eleanor drágám....Minden rendben volt ma?- vigyorgott a talpig vörös lány fele
- Ömm...Igen...- próbált ő is bekapcsolódni a színdarabba
- Tudod...Az elmúlt napokban rengeteget gondolkoztam magunkon.
- Csaknem szakítani akarsz?- jött bele Eleanor
- Nem, dehogy aranyom...pont, hogy...arra az elhatározásra jutottam, mivel, hogy nagyon jól megvagyunk és te egy csodálatos nő vagy..., hogy  mi lenne ha mondjuk...Nem jönnél hozzám feleségül?- vigyorgott rá
- Hogy mi? Louis!- kiáltott fel Eleanor
- Igen! Házasodjunk össze.- mondta boldogan- Hatalmas esküvőt szeretnék!
- Ohhh!
- Na? Mit mondasz?- pillogtatott Louis
- Nem!- jelentette ki Eleanor
- Mi?- állt fel Louis
Mi csak csendben figyeltük a történetet, kivéve Niallt aki csendben kuncogott.
- Nem akarok nagy esküvőt!- nevette el magát Eleanor
Erre mindenki röhögésbe tört ki. Már kezdtük azt hinni, hogy Eleanor tényleg komolyan gondolja.
- Uhh...Megnyugodtam.- csókolta meg Louis a barátnőjét majd visszaült a helyére
- Na jó....Akkor Harry jön...- mondta Niall
- Én adok feladatot mert engem szívattatok.- mondta Louis
- Jó.
- Szóval Harry...- dörzsölgette a tenyerét Louis gonoszan
- Louis...csak okosan!- próbálta rávenni, hogy kicsit kímélje
- Oké oké...csak nyugi...szóval...El kell mondanod Tomnak, hogy sajnos kiszerettél Lizből, mire Tom megfenyeget, hogy ha összetöröd a húga szívét meg bláá bláá...tudjátok...És erre te meg beköpöd, hogy szerelmes lettél Tomba...- nevette el magát
Mindenki egyszerre tört ki röhögésbe.
- Hogy mi? Te nem vagy normális!- röhögte el magát Harry
- Ja és ez nem minden...azt is el kell neki mondanod, hogy miért szerettél belé...- fokozta Louis így is ezt a már meglévő emeletes marhaságot
- Édes istenem!- fogta a fejét Harry
Adott egy puszit a számra és leült Tom mellé.
- Szóval Tom...mondtam, hogy el akarok neked mondani valami nagyon fontos dolgot...
- Igen, mond nyugodtan.
- Figyelj, nagyon kínos nekem erről beszélnem neked...tudod Liz...Én azt hiszem valaki másba lettem szerelmes.- sóhajtott hitelesen
- Hogy mi? Harry...össze fogod törni vele Liz szívét...
- Tudom, de nem tudok mit tenni elenne...egyszerűen még egy olyan embert amilyen ő...- kezdett álmodozni
- Ki az? Tudhatom azt legalább?
- Hát...Egyszer úgy is megtudod...szóval az a valaki nem más mint...mint te, Tom.- nézett a testvéremre de láttam, hogy nem sokáig bírja már mert mindjárt elröhögi magát
- Hogy mi? Te most komolyan beszélsz vagy csak hülyéskedsz velem?- állt fel Tom
- Ez halál komoly Tom.
- Na ne...állj...várjunk egy pillanatra...Te miattam akarod elhagyni a húgomat?- kezdett el hisztizni
- Igen...- mondta lehajtott fejjel
Itt már mindenki alig bírta visszafogni magát. Én annyit kuncogtam, hogy már fájt a hasam tőle.
- Tudod, Liz egy nagyon szép lány...de te...a hajad...istenem az a gyönyörű világos haj. A szemeid, a szád...ahhj és a tested...Megőrülök érted Tom...Mindennél jobban akarlak.
Na itt kész voltam. Olyan hangosan kezdtem röhögni, hogy az egész ház tőlem vízhangzott.
- Mit mondasz?- folytatta ez a baromságot Harry
- Na ezt nem bírom tovább...Harry, amióta először megláttalak azóta szerelmes vagyok beléd...Istenem...- ült le Harry mellé
Harry olyan pofát vágott, hogy erre ismét megint mindenki röhögni kezdett. Gyakorlatilag mindenki a földön fetrengett, nem bírtunk magunkkal.
- Ezzel megleptél Thomas!- vágott hülye pofát Harry

- Te jó isten! Elég! Elég! Hagyjátok már abba!- röhögtem a hasamat szorítva- Én ezt nem bírom!- kiabáltam rájuk mert a nagy röhögéstől már így is alig hallottam őket
- Na, hogy tetszettünk?- állt fel Harry és meghajolt
- Bolondok vagytok!- mutatott rá Louid
- Te akartad Louis!
- Jó...De nem gondoltam, hogy meg is csinálod.- röhögött Louis
A további játék is pont ekkora röhögésekkel telt el. Mindenki nagyon jól érezte magát.
Jó volt látni, hogy most tényleg mindenki boldog, csak engem bántott, hogy ezt nem sokáig élvezhetjük.
- Itt egy pinyata!- ugrott fel Louis a kezében egy cukorkával teli állattal

 - Liz üsse szét!- ajánlotta fel Liam
- Huu...Miket ki nem találtok!- röhögtem el magam
- Kösse be valaki a szemét!- mondta Harry és erre Eleanor be is kötötte
- Ütheted Liz!- kiáltott Zayn
Nem kellett sok a kis állat már a földön volt és mindenki édességet zabált.
- Nézzétek!- kiáltott oda Harry hozzánk és ránk vigyorgott szivacscukorral telt szájjal
- Te mit csinálsz?- kacagtam
- Semmit!- vonta meg a vállát
- Srácok...mi lenne ha Lizt meghintáztatnánk?- nézett rám huncutul Louis
Nem tudtam mit jelent nála a "hintáztatás" de előre féltem tőle.
- Jó!- egyezett bele Zayn majd sorban a többi srác is
- Ne csináljátok srácok!- mondta Eleanor
De sajnos nem sokat hatott mert mire reagálhattam volna arra már egy pokrócban találtam magam.
- Nehogy fel merjetek emelni!- fenyegettem meg őket
- De de!- kacagott Louis
- Louis Tomlinson! Ki foglak nyírni!
- Nem gáz! Csak nyugodtan
Ezzel a szóval befejezőleg már fel is kaptak és lóbálni kezdtek. Két perc után elfogott az erős hányinger. Már ordibálni sem tudtam.
- Srácok lehánylak!- kiabáltam ki nekik
- Erre leraktak és mind jó távol mentek tőlem, gondolom sejtették, hogy nem leszek valami kedves hozzájuk, és még meghálálom ezt nekik.
- Ti hülyegyerekek!- hajigáltam meg őket a földön lévő maradék cukorkával
- Ne mond, hogy nem tetszett!- röhögött Louis
- Nagyon tetszett! Majdnem elhánytam magam te süket!
- Na nem baj! Lényeg hogy már jól vagy.- kacagott Zayn
- Gonoszak vagytok.
- Semmi baj.- volt vállat Niall
- Na jó srácok! Szerintem lassan menjünk csomagolni.- mondta Dani
- Igaz is. Mindjárt indulnunk kell.- nézett az órájára Liam
- Akkor mondjuk egy fél óra múlva mindenki csomagostól az előtérben? Oké?- mondta Perrie
- Rendben.- helyeselt mindenki és elindultunk a szobáinkba
Minden cuccot összeszedtem és Harry meg levitte a két bőröndöt, majd visszajött szétnézni neme maradt valami ott.
- Oké...Úgy látom minden megvan.- mondtam és elindultam kifele de Harry megfogta a kezem.
- Figyel Liz...Még nem volt alkalmunk kettesben megbeszélni ezt az egész turnés dolgot...én tényleg nagy...
- Ne Harry! Ne kezdj magyarázkodni. Nem haragszom, ez egyszerűen nem a te hibád...így döntött Paul és kész...
- De...Én nem fogom nélküled kibírni.- bújt nekem.
- Dehogyis nem...megoldjuk valahogy...skypeolunk, meg beszélünk telefonon. Oké?
- Oké...- szorított magához
- Na gyere...Odalent biztos várnak már.
Lementünk és már mindenki ránk várt.
- Akkor most ki hol utazik?- kérdeztem
- Azt beszéltük, hogy Louis és Eleanor velünk jönnek.- mondta Harry
- Rendben.
- Én és Perrie mehetnénk veletek nem?- kérdezte Niall Robtól
- Persze.- Mondta Greta
- Akkor én megyek Tommal meg Lilivel.- indult el Zayn
- Oké...Frady meg hazavezeti az én kocsimat...s akkor azzal megy Mike meg Liamék.
- Rendben! Akkor a stúdiónál?- mondta Rob beszállva az autóba
- Igen.- mondta mindenki egyszerre és mind beszálltunk az autókba
Lassan elindult mind a négy autó. Elég lassan haladtunk mivel az út nem volt a legjobb és ettől kezdtem egyre jobban álmosodni. Gondolom ezzel nem csak én voltam így mivel mindenki nagyon csendben volt az autóban. Senki sem szólt egy szót sem. Egy óra elteltével lassan mindenki megérkezett a stúdió elé.
- Szerintem akkor mi megyünk haza.- mondta Rob- Valaki még esetleg jönne?
- Igen én igen.-mondta Perrie
- Szerintem én is jövök.- nézett rám Mike
- Jó...Akkor ti mind mentek be a stúdióba?- kérdezte Rob
- Igen...Aztán majd valamikor haza lépek. Oké?- öleltem át
- Rendben. Ahogy gondolod.- puszilt meg
- Szerintem mi is megyünk, Liz ha nem baj.- mosolygott rám Lili
- Dehogyis. Menjetek nyugodtan.
- Srácok akkor nektek jó utat, legyetek ügyesek.- ölelt át mindenkit Greta
- Igen, sok szerencsét a turnén.- búcsúztak el Robék is
- Köszi. Majd szorítsatok!- Louis
- Mindenképp!- kacagott Tom
- Na sziasztok!- ültek be az autóikba
- Frady? Kkor haza vinnéd az autót kérlek? Vagy be is jöhetsz ha gondolod.- néztem rá
- Inkább elviszem, lerakom a kert mellé valahova.
- S akkor mivel mész haza?
- Hát ott az én kocsim nálatok.
- Ja tényleg. Rendben. Akkor majd beszélünk.- öleltem meg
- Rendben. Sziasztok.- pattant be ő is az autóba
Mindenki integetett és lassan elindultak. Nekünk meg be kellett menni, oda ahova tényleg nagyon nem szerettem volna, Paul irodájába.
Harry kézen fogott és úgy sétáltunk be.
Niall bekopogott és egyszerre mind a nyolcan bementünk az irodába.
- Heló emberek. Üljetek le, nem akarok nagyon hivatalos lenni, és az időtöket sem szeretném húzni, de muszáj, hogy ezt személyesen elmondjam nektek. Mind tudjátok, hogy most miért vagyunk itt. Az ok amiért nem jöhetnek a lányok az az, hogy nemrégiben felkeresett egy fiatal lány akinek egyébként gyönyörű hangja van, azzal a céllal, hogy menegeljem őt is veletek együtt. Nem akartam elvállalni de srácok...hallanotok kéne, milyen varázslatos amikor elkezd énekelni. egyszerűen eszméletlen.- áradozott Paul
- És mi köze van ennek a mi turnénkhoz?- kérdezte Niall
- Hát nem mást mint, hogy felajánlottam neki, hogy nyugodtan jöhetne ő is erre a turnéra, mivel ez, hogy veletek jön az ő kezdő karrierjének is jót tesz meg a ti hírneveteket is javítsa azzal, hogy felpártoltok egy kezdőt. Na mit mondotok?- nézett a fiúkra remény teljes arcal
Egy pillanatra Harry felé néztem. A feszültség csak úgy sütött róla, nagyon ideges volt, majdnem felrobbant.
- Paul! Te most komolyan egy hülye csaj miatt nem akarod hagyni, hogy a lányok jöjjenek velük?! Ugye most csak ugratsz?- nézett rá Harry
- Nem Harry! Ezt komolyan mondom. Nem hülye a csaj, nagyon is aranyos meg mondom, angyali hangja van.- dicsérte folyamatosan ami most már engem is kezdett idegesíteni
- És nem lehetne megoldani, hogy a lányok valahogy jöjjenek? Akár külön busszal?- kérdezte Louis
- Nem srácok. Igazából hidjétek el, hogy nektek sem tesz jót ha ott vannak, már bocsi csajok- fordult felénk- Elvonják a figyelmeteket
- Paul, azért fogd vissza kicsit.- szólt rá Niall
- Jó, oké. Kicsit durva volt, de eldöntöttem.
- És mégis ki ez az angyali csaj?- kérdezte Zayn flegmán
- Lora, édesem! Gyere be!- kiáltott ki Paul
Abban a pillanatban ahogy Lora belépett az ajtón fülig érő szájjal a teremben a feszültséget vágni lehetett.
Nagyon meglepett ez az egész, hisz a tegnap Lora nem is említette, hogy felkereste Pault, és ő is rész venne a turnén.
Ismét Harryre pillantottam, akit kivert a víz az idegességtől. Ökölbe szorított kézzel ült a székben. Láttam rajta, hogy Paul ha csak még egy szót is szólna Harryből elő jönne az "állat".
- Meglátjátok srácok jó lesz.- mosolygott Paul
Na csak ennyi kellett. Harry állva kezdett ordibálni. Igazából meglepődtem egy kicsit, nem számítottam ennyire heves reakcióra. Tudtam, hogy bántja a dolog de, hogy ennyire azt nem is sejtettem volna.
- Paul!Te komolyan megőrültél? Azt hiszed, hogy mi vele megyünk turnézni? Mert ha igen akkor ezt nagyon elcseszted! Nincs az az isten, hogy én ezzel a nővel egy buszban utazzak.- ordított folyamatosan
- Elég Harry! Ülj le, kérlek!- álltam fel, hogy lenyugtassam
- Oh dehogyis nem Harry! Együtt fogsz vele utazni, nem is akármennyit. Én ezt már eldöntöttem.- jelentette ki Paul
Néztem, hogyha most még valamit hozzá talál fűzni, Harry abban a pillanatban leüti.
- Na tudod mit? Leszarom a sikert, a rajongókat, a népszerűséget, mindent baszki...Nem érdekelsz ember! Ne gondold azt, hogy te vagy az egyetlen ember akinek itt döntő joga van. Mert tudod mit? Kúrvára nem! Te itt nem vagy senki! Ha mi nem vagyunk akkor te sem vagy sehol!
Harry teljesen kikelt a képéből. Talán eddig csak egyszer láttam őt ilyennek, akkor amikor Zayn rámmászott, és azóta sem többet.
- Harry!- próbáltam lefogni
- Tudod mit Paul! Jó szórakozást! Legyetek jók srácok!- indult ki az iroda ajtaján
- Harry!- kiáltottam utána
Vetettem egy gyilkos tekintetet Paulra meg Lorára majd Harry után indultam.

- Állj meg Liz! Én is megyek!- állt fel Niall
Gondolom azért mert nem mert egyedül hagyni Harryvel, nehogy megüssön, mert most amilyen állapotban volt tényleg kiszámíthatatlannak tűnt.
Harry után futottunk. Kint ült a kanapén teljesen kifordulva magából.
- Harry...Édesem...- guggoltam le, hogy a szemébe nézhessek
- Liz...Sajnálom, hogy ezt látnod és hallanod kellett...én ezt igazán nem akartam.
- Harry...Semmi baj. Oké? Csak nézz rám?- emeltem meg az állát
- Szégyenlem magam.Csak...
- Tudom...Engem is nagyon de nagyon zavar...De nem tehetünk ellene.
- De...Én már tettem, és ha az az ára annak, hogy veled legyek, hogy ki kell lépnem a bandából akkor....- csuklott el a hangja
- Harry!- szólalt meg most először Niall
- Sajnálom Niall! De én nem akarom, hogy ez a felfuvalkodott alak mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Nem vagyok rászorulva. És ti sem. Lora lehet ha igen de mi nem!!!
- Harry! Tudod, hogy Paul a legjobb ebben a szakmában. Önző meg minden de akkor is. Ez van Harry! Nem léphetsz csak úgy ki. Nem teheted ezt meg a többiekkel.- mondtam keserves tekintettel
Persze én is legszívesebben most bementem volna és lekevertem volna egy nagyot annak a nagyképűnek, de nem engedhettem meg magamnak. Nem tehetjük mindig azt amit épp szeretnénk.
- Tudod mi lesz most Harry?! Bemegyünk, és te bocsánatot kérsz. Minden oké lesz mert Paul úgy is megbocsájt neked, hisz már egy ember nélkül nem vagytok One Direction. Elmentek turnézni, mindent rendesen végig csinálsz, és majd...amikor haza jöttök akkor mindent megbeszéltek. Ha a többiek is így gondolják, hogy nem lehet vele együtt dolgozni akkor lecserélitek és kerestek egy másik jó szakembert, ha meg nem akkor eltűröd neki a sok hülyeségét már csak azért is, mert tiszteled annyira a többieket, hogy nem hagyod őket a szarban. Rendben?
Először próbált ellenkezni, de neki is rá kellett jönnie, hogy nincs más megoldás ami használna.
Így végül belement és bocsánatot kért. Persze ahogy gondoltam Paul megbocsájtott, persze kicsit kérette magát, de végül képtelen volt igent mondani, hogy Harry nélkül tényleg senki sem ment volna sehova, maximum Lora, és hát ő parádézhatott volna egyedül a senki sem ment volna koncertre miatta.
Miután a fontosabb dolgokat átbeszélték, elköszöntünk és lementünk az autókhoz.
Mindenki annyira lehangolt volt, hogy rossz volt rájuk nézni. Szörnyű, hogy a reggeli jókedvből mi lett.
- Srácok! Nem megyünk hátra egy kicsit?- vetette fel az ötletet Niall
Mindenki bólintott és elindultunk arra a kosárpályára ahol néha a srácok játszanak minden szünetben.
- Hát srácok....ez most nem úgy jött össze ahogy elterveztük.- dőlt neki Zayn a hálónak
- Hát nem. Nem megyünk egyet valamerre?- kérdezte Louis
- Mehetnénk hozzánk.- ajánlottam fel
- Tényleg! Van kedvetek?- kérdezte Harry is
- Hát...Igazából még nincs nagyon késő...- nézett az órájára Niall
Végül mindenki beleegyezett és azt egyeztük nálunk találkozunk.
Húsz perc alatt hazaértünk. Mindenki leparkolt és bementünk a házba.
- Üljetek le! Hozok addig valamit inni és enni.- mondtam az elszontyolodott társaságnak
- Liz! Ne csinálj belőle nagy dolgot oké?- szólt utánam Dani
- Jó, oké!
Tényleg nem terveztem semmi komolyat. Arra gondoltam, hogy hozok még a maradék tortából és a sütikből meg valami piát és kész. Hamar kész voltam. Mikor visszamentem mindenki csak csendesen üldögélt, Niall és Zayn váltottak béha pár szót, de azon kívül ők sem csináltak nagy dolgot belőle.
- Na srácok! Elég legyen már, az ég szerelmére! Ne csináljátok már ezt!- ültem le közéjük
- De Liz! Minden olyan szar!- Niall
- Nekem mondod Niall?! Harry rohadtul elmegy három hónapra, és rohadtul itt fog hagyni de nem nyannyogok, ezen már úgy sem tudunk változtatni. Fogadjátok el és kész...annál egyszerűbb lesz.- akadtam ki
Mindenki csendben volt, erre senki sem mert reagálni. Látták rajtam, hogy engem is megvisel és mégis tartom magam de mégsem hisztizek egyfolytában.
- Igazad van Liz! Ne haragudj.- nézett rám Eleanor megbánó tekintettel
- Nem. Félre értetek, nem haragszom rátok csak egyszerűen szörnyű már ezt nézni.
- Igaz. Lehet már a fáradságtól van.- mentegetőzött Louis
- Tényleg jobb is ha megyünk. Még pakolni is kell, meg pihenni meg minden...- állt fel Niall
Úgy éreztem most megbántottam őket, pedig nem ez volt a szándékom csak egyszerűen utáltam már, hogy mindenki csak sajnáltatni tudja magát, de senki sem veszi észre, hogy azzal semmivel sem lesz jobb, csak rosszabb, mivel megesszük egymás idegeit. Úgy éreztem egyedül maradtam, és, hogy csak egyedül engem zavar ez az egész.
- Na azt hiszem én is most megyek.- fordult Niall fele Zayn
- Hát akkor már menjünk mind.- szólt oda Liam majd Danire nézett
Erre mindenki szedelőzni kezdett és mind elindultak kifele.
Csalódott voltam. Nagyon csalódott. Nem akartam elhinni, hogy azért mert elmondtam a véleményem most ennyire megsértettem őket. Lehet ha kicsit nyers voltam de azért, hogy ennyire felkapják rajta magukat azt nem gondoltam.
- Na sziasztok!- fogott kezet Niall Harryvel
- Niall!- néztem rá kétségbe esetten
Niall az az ember aki ha meglát egyből odajön és megpuszil, vagy ha elköszönünk is mindig megölel egy puszi kíséretében, de most még rám sem nézett. Nem akartam elhinni, hogy ezzel a rohadt mondattal ennyire tönkre tettem volna az estéjét.
Felém fordult, nyelt egy nagyot majd kiment az ajtón.

Nem hittem a szememnek. A szerethető kis emberből egy ilyen makacs lett. Nagyon rosszul esett.
Mindenki köszönés nélkül ment ki az ajtón, Dani mosolygott rám egyedül, majd intett és ő is kiment.
Már csuktam volna be az ajtót mikor Eleanor nyitott rám.
- Liz! Ne haragudj!- ölelt át
- El.- kezdtem könnyezni
- Bocsáss meg nekik! Nem tudják mit csinálnak. Holnap minden rendben lesz. Oké?- fogta két tenyere közé könnyel behintett arcomat
Erre már Harry is odajött és átkarolta a derekam. Igazán jól esett, hogy ők legalább törődnek most velem.
- Megyek! Harry...Vigyázz rá.- szólt még vissza majd ő is távozott
Ahogy kilépett az ajtón hangos sírásba törtem ki. Egyszerűen nem értettem. Nem értettem mivel tudtam nekik ekkora fájdalmat okozni, hogy így viselkedtek velem. Elhiszem, hogy talán amit mondtam és ahogy azt mondtam kicsit nem esett nekik a legjobban de azért erre nem vártam.

- Miért csinálják ezt Harry?- bújtam neki a vállának
- Csak fáradtak, és sok volt nekik a mai nap. Ne haragudj rájuk, nem akartak megbántani.
- De Harry! Szerintem Niallnek igenis ez volt vele a célja.- néztem rá könnyes szemekkel
- Nem. Niall nem ilyen. Nem tudom mitől akadt ki ennyire, de ez nem ő...hidd el nekem. Elég régóta ismerem már ahhoz, hogy tudjam ezt róla.- törölte le a könnyeimet
- Én igazán nem akartam őket megbántani. De Harry....Ha kimondjuk ha nem akkor is...neki senkit sem kell itt hagynia de én itt maradok. Te elmész...és én...- kezdtem ismét sírni
- Semmi baj! Gyere ide!- szorított magához, majd megemelt, hogy megcsókolhasson

- Én tényleg nem akartam.
- Tudod kicsim, tudom. Gyere....Menjünk...
Harrynek köszönhetően valahogy sikerül kicsit lenyugodnom.
Arra döntöttünk elmegyünk tusolni hátha az segít egy kicsit ellazulni.
Elővettem két törülközőt és bementem a fürdőszobába. Harry már rám várt. Gyertyát gyújtott, rózsát szórt a földre. Édesen rám mosolygott majd elindult felém.
- Szerintem ezt vedd le.- húzta le a blúzom nyakát és egy óvatos puszit adott meztelen vállamra
Hagytam, hogy azt csináljon amit szeretne, hogy ő irányítson.
Levette a blúzom és gyengéd csókokkal hintette be az egész nyakam. Én sem tétlenkedtem sokáig, lesegítettem róla a pólóját és végigsimítottam kidolgozott felsőtestén. Kigombolta a nadrágom és sajátját is majd egy könnyed rutinmozdulattal lehúzta mindkettőnkről. Bekísért a tusoló kabinba majd becsukta az ajtót.
Úgy éreztem abban a percben csak ketten vagyunk az egész világon...csak Ő, meg Én...Mi.
Gyengéden simított végig az egész testemen majd elindította a meleg vizet. Valóságos extázisban voltam. Ismét csókokkal hintette be a testem erogén pontjait...A kezére tett egy kis tusfürdőt és gyengéden kezdte bekenni vele az egész testem.

 Felé fordultam, a szemébe néztem...abba a két gyönyörű, igéző smaragd zöld szemeibe, amik valósággal rabul ejtettek. Levette a zuhanyrózsát és alaposan végig mosta a testem, leáztatva róla az összes habot, majd mikor már ismét üres volt a bőröm hozzám bújt és megcsókolt. Mindennél jobban esett, valóságos villámütésként ért. Imádtam...imádtam amiért ilyen gyengéd volt velem.
Egy hirtelen mozdulattal felkapott és bement velem a szobánkba. Az ágyra tett...felém hajol és megcsókolt. Hosszú és szenvedélyes csókban forrtunk össze. Azt kívántam bárcsak...bárcsak sose érne véget ez a pillanat...erre akarok emlékezni akkor is amikor ő már a világ másik felén lesz.
- Szerelmem...szeretnék adni neked valamit.- állt fel az ágyból
Kíváncsian felültem, és néztem ahogy kotorászik a felsője zsebében majd előkap egy kis dobozt.
- Tessék. Nyisd ki.- mosolygott rám
Elvettem az apró kis dobozt majd kinyitottam.
Egy csodálatos kis nyakék volt benne. Egyszerű, de ugyanakkor különleges. Nagyon nagyon tetszett, csodálatos ajándék volt Hary részéről.
Nem mondtam semmit csak átöleltem. Ismét folyni kezdtek a könnyeim. Nem tudtam irányítani magam.
- Sosem veszem le többet.- néztem rá
Homlokon puszil majd felsegített az ágyból.
- Na gyere. Vegyél magadra valamit mielőtt még megfázol.
- Oké.
Mindketten felöltöztünk és ágyba bújtunk.
Nem tartott sokáig elaludnunk, mivel mindketten nagyon fáradtak voltunk, de rendesen. Kemény napon voltunk túl, és kellett az energia mivel holnap még sokkal erősebb lesz...

Éjjel egy óra fele lehetett mikor a telefonom csörögni kezdett. Álmosan kikeltem az ágyból és beleszóltam. Nem néztem meg, hogy ki az, igazából nem is érdekelt, nem értettem ki kereshet ilyenkor.
- Haló. Liz? Itt Niall. Ne haragudj, hogy felébresztettelek, nem akartam, de sehogy sem tudtam így elaludni...nagyon furdalt a lelkiismeret azért ahogy az este beszéltem veled. Elszállt a fejem. Igazad volt. Inkább neked kellett volna kiakadni nem nekem, nekem semmi okom sem volt rá...de annyira felidegesített Paul...És tudod én nem kifogásokat akarok találni csak izé...- hadarta el
- Niall. Oké. Semmi gond...Figyelj én is sajnálom. Tudom, hogy kicsit nyers voltam, de nem bírtam feldolgozni, hogy a reggel még mindenki tök boldog volt és estére meg olyan lett mindenkiből mint egy zombi. Tudom....tudom, hogy durván fogalmaztam de hidd el nem akartalak megbántani vele sem téged, sem senki mást.
- Oké...Megnyugodtam. Akkor már nyugodtan aludhatok. Ja és Liz...
- Igen?
- Aludj jól.- mosolygott bele a telefonba
- Te is Niall.
Ezzel letettük a telefont és visszabújtam az ágyba Harry mellé. Magához ölelt és úgy aludt tovább. Sokkal jobban éreztem magam most, hogy Niallel is tisztáztuk a dolgokat, igaz, hogy kicsit későn de a lényeg, hogy sikerül.
Nem kellett sok...hamar vissza is aludtam...aminek igazán örvendtem, hisz holnap szükség lesz az energiámra.
Egy nap szép kezdettel és szép véggel.......................................

2014. augusztus 9., szombat

Sziasztok

Tudom, hogy nem voltam és nagyon sajnálom. Lenne egy kérdésem. Érdekel titeket ez a blog vagy felfüggeszthetem? Van aki még olvassa? Mert őszintén szólva szerintem senk nem olvassa már és akkor meg semmi értelme. So ha van még itt valaki akkor pls írjon kommentet vagy valami mert nincs így ami ösztönözzön. Előre is köszi:)

2014. június 21., szombat

26. Fejezet

Sziasztok! Ismét hoztam egy részt. Rengeteget dolgoztam vele, hogy jó legyen benne az animáció meg minden és úgy érzem meg is érte a rengeteg munka. Remélem, hogy nektek is annyira fog tetszeni majd ez a rész amennyire nekem tetszik és kapok hozzá kommentet is. Jó olvasást!

Miután elénekelte Niall is a dalt mind odajöttek hozzám a tortával és szorosan átöleltek.
- Köszönöm.- nem győztem hálálkodni
- Akkor....Háromszoros hurrá Liznek!- kiáltotta el magát Louis
- Hipp- hipp!
- Hurrá!
- Hipp- hipp!
- Hurrá!
- Hipp- hipp!
- Hurrá!
- Boldog szülinapot Liz!- csókolt meg Harry
- Köszönöm szépen, hogy megszervezted Harry. Ennél jobb 18. születésnapja még senkinek sem volt.- mosolyogtam rá
- Megérdemelted.- ölelt át
- Ne most romantikázzatok! Gyertek bulizni!- húzott magával Louis
- Hogy te mindig a legjobbkor jössz!- kacagtam el magam
- Hát Liz. Tudod, hogy én már csak ilyen vagyok. Nem is tudom mi lenne a világgal nélkülem.
- Nem tudom Louis. Lehet nem is lenne világ nélküled.- mondtam komolyan
- Van benne valami.
- Itt a torta.- jött ki Eleanor és Greta  egy hatalmas tortával
- Jaj de szép.- mosolyogtam rájuk- Mikor tudtátok mind ezt megszervezni?
- Hát...A múlt hét folyamán sikerült létrehozni úgy, hogy mindenki valamiben besegített.- magyarázta Harry
- Itt a torta! Tessék!- adták a kezembe
- Na..Akkor mosolyt!- utasított Tom, hogy csinálhasson egy fotót az új gépemmel











A kép végül elég pocsék lett de végül is nem ez számított.
- Na ki kér belőle?- emeltem meg a kezemben levő tortát
Mindenki igennel válaszolt így felvágtam a tortát és megpróbáltam elosztani, hogy mindenki bőségesen ehessen belőle. Ahogy körülnéztem mindenhol boldog és vidám embereket láttam, és ez engem is igazán boldoggá tett.
Ebben a percben kopogott valaki az ajtón. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett, attól kezdtem félni, hogy megint valami meglepetés félét találtak ki de szerencsére nem volt igazam.
- Sziasztok!- jött be egy szőke lány
Ismerős volt, mintha már láttam volna valahol ezt a lányt.
Ahogy belépett mintha megfagyott volna a levegő. Mindenki csak állt és meg sem szólalt, senki sem fogadta a köszönését és szegény lány csak állt ott az ajtóban. Nem értettem, hogy mi van a többiekkel, általában mindig kedvesek a rajongókkal. Harryt mintha kiverte volna a víz és elég idegesnek is látszott, ezek után még sejtelmem sem volt, hogy mi van. Nagyon úgy tűnt mintha senki sem hívta volna őt.
- Szia Liz! Boldog születésnapot!- vágodott át az előttem álló tömegen és megpuszilt
- Kö...szönöm.....- erőltettem magamra egy halvány mosolyt
- Ne mond, hogy nem emlékszel rám!- nézett úgy mintha amnéziás lennék
- Ne haragudj de nem ugrik be.
- Oh! Semmi gond!- legyintett- Tudod...Harrynél találkoztunk. Tudod...Régi barátja vagyok.-biccentett Harry fele










- Ja persze. Már emlékszem! Ha jól emlékszem Lora! Igaz?- kérdeztem
- Igen! Ja nézd, mindjárt elfelejtem odaadni!- nyújtott felém egy borítékot
- Oh! Nem kellett volna.- köszöntem meg
- Semmiség. De csak akkor bontsd ki ha egyedül vagy.- súgta a fülembe
- Oké. Tényleg köszi. És Harry hívott? Vagy honnan tudtál a születésnapomról?- mosolyogtam rá
- Igen! Ő hívott. Igaz Harold?
-Ja. Egy ilyen jó barátot nem lehet kihagyni az ilyensmiből. Csak az a kár, hogy nem tudsz maradni.- sajnálkozott Harry
Nem tudom, hogy csak nekem tűnte úgy mintha Harry irónikusan beszélt volna Lorával.
- Ja. Sajnos csak egy órát maradhatok.- fordult felém
- Oh! Akkor gyere. Addig is érezd jól magad.- hívtam
- Köszi.- jött utánam
Tényleg nem tudtam eldönteni, hogy mi van a többiekkel, mindenki állt és csak engem, Lorát meg Harryt figyelték. Mintha attól féltek volna, hogy összeverekedünk vagy nem is tudom.
- Biztos jóban voltatok Harryvel ha még most is tartjátok a kapcsolatot.- indult el bennem a nyomozó ösztön
Hátha megtudhatnék valamit Harry múltjáról amit mindenki annyira titokban akar tartani előttem.
- Igen. Most is elég jóban vagyunk.










- És milyen régóta ismered őt?- kíváncsiskodtam
- Már vagy öt éve.
- Oh. Azután egy évvel indultak az X faktorban.
- Igen!
- És milyen volt akkor? Nagyon más?
- Hát eléggé.- bólogatott
- És miben volt más?- ültünk le
- Oh! Hát akkoriban Harry igazi kis telhetetlen volt. Nem volt elég neki egy csa.....
- Miről beszélgettek?- szakított félbe Harry
- Oh! Csak csajos dolgokról!- mosolyogtam rá
- Meg, hogy mióta ismerlek meg ilyenek. Tudod...A múltról.- mondta Lora
- Liz! Nem haragszol? Szeretnék beszélni Lorával négyszemközt.- fogta meg a kezem
- Nem persze. Hagylak is.- mentem oda Perrieékhez
- Köszi!- siettek ki
Elég fura volt Harry. De azzal nyugtattam magam, hogy majd az este folyamán kiderítem mi folyik a hátam mögött.

*Harry szemszöge*

- Te mi a fenét képzeltél?- próbáltam csendesen ordibálni
- Miért? Nem örülsz nekem?- vigyorgott rám
- Te tényleg elmebeteg vagy! Neked semmi sem szent? Tudom, hogy utálsz mert elhagytalak és rengetegszer megcsaltalak, és tudod mit...igazad is van de ebből hagyd ki Lizt. Ő nem érdemli ezt. És kérlek fogd fel, hogy megváltoztam! Már nem az a Harry vagyok aki régen voltam!- mondtam neki határozottam
- Szegény Liz! Igazán sajnálom!









 - Komolyan hagyd ezt a hülye játékot abba!
- Oh Louis! Te is itt vagy!- kacagott Lora
- Te meg mi a francot keresel itt?- kérdezte flegmán
- Csak szórakozok! Rajtatok. Szánalmas ahogy próbáljátok rejtegetni Harry múltját Liz elől. Azt hiszitek nem fog rájönni? Előbb vagy utóbb úgyis megtudja. Ami megtörtént az megtörtént drágáim.
- Hallgass! Komolyan...Neked van képed idejönni még azok után, hogy Harry miattad szenvedett egy autóbalesetet és amiket csinálsz Lora az nem normális!
- Az nem az én hibám volt! Harry nem miattam került kórházba, hanem egy részeg sofőr miatt.- mondta lesajnálóan
- De ha te nem hívod fel, hogy bajban vagy akkor nem lett volna semmi baja te ribanc!- mondta Harry haraggal teli hangal
- Igen de....- akart visszavágni Lora de nem hagyhattam, hogy ezt így folytassák
- Elég volt! Fejezzétek be! Megmondom most mi lesz! Lora te elhúzol innen a büdös francba és mi pedig Louisal próbáljuk élvezni tovább a bulit. Nélküled!- néztem az utolsó szónál Lorára
- Oké! Most elmegyek! De megígérhetem nektek, hogy nem most hallottatok utoljára rólam.- mosolygott ránk és kiviharzott
- Jaj Louis! Már sosem lesz ennek vége?- fogtam a fejem
- Hát Harry! Egyszer biztos vége lesz csak azt nem tudom mikor.
- Lora?!- jött felém Liz egy szelet tortával
- Muszáj volt elmennie.- csukta be Louis az ajtót
- Oh! Pedig tök jót beszélgettünk.- sajnálkozott Liz
- Hát....Ez van!
Alig indultam el, hogy kicsit kikapcsolódjak és elfeledjem Lorát már megint kopogtak az ajtón. Komolyan már attól tartottam, hogy megint az a hülye jött vissza de szerencsére most csak Paul volt Boos kíséretében.
- Sziasztok! Boldog születésnapot!- mentek oda Lizhez
- Köszönöm! De örvendek, hogy ti is eljöttetek.- puszilta meg őket
- Hát...Nem maradunk sokat. Nem akarjuk zavarni a fiatalokat.- mondta Paul
- Igen! csak hoztuk Totot.- adta oda a pórázt Robnak
- Jaj. Toto. Hogy vagy?- simogatta meg Liz Robék tőlünk kapott ajándékát
- Miért nem maradtok?- kérdeztem
- Mondtam! Nem akarjuk zavarnia fiatalságot a partizásban.
- Jaj Paul. Úgy csinálsz mintha valami vénember lennél.- kacagtam
- Hát nálatok vénebb az biztos!- röhögött ő is
- De tényleg nem zavarnátok!- mondta Liz
- Nem mellesleg most a kamutervünkben épp veled vagyunk Paul!- mondta Louis
- Oh! Akkor én voltam a rosszfiú aki ellopta a hercegnőtől a hercegét.- nézett Lizre majd rám
- Hát igen! Közelítessz a valósághoz.- kacagott Liz
- Na hát azért odaadjuk az ajándékot! Hátha kicsit megbékélsz!- puszilta meg Paul
- Na jó! Talán!- kacagott
- Tényleg! Liz? Itt van a kulcs amit adtam igaz?- kérdeztem
- Persze! Miért?
- Hát mert most adom oda az igazi ajándékot amibe az a kulcs jár.
- Akkor menjünk ki!- indult ki Louis
Ahogy kiértünk Lili abban a percben szállt ki a Liznek szánt autóból
- Te jó Isten! Harry!- simított végig a fekete BMW- n- Ez....Valami csodálatos!- nézett rám
- Tetszik?- kérdeztem
- Nagyon! Köszönöm! bár nem tudok vezetni de....Majd megtanulok!- ölelt át
- Majd segítek!- mondtam a fekete autóra nézve









- Az szuper lesz! Tényleg nagyon köszönöm!- csókolt meg
- Na jó. Akkor én is elmondom az ajándékom!- jött oda Tom
- Oké! Hallgatom!- mosolygott Liz
- Remélem, hogy megszeretted ezt a házat mert....én....izé...Rád írattam!- nyögte ki valahogy
- Hogy mit csináltál?- nézett rá Liz
- Rád írattam a házat.- mondta Tom kissé ijedten
- Te olyan bolond vagy! Megvetted nekem a házat?- kacagott Liz
- Hát....Valami olyansmi.
- Hát....El kell mondanom, hogy nem igazán az én világom ez a ház Tom. Szóval....- de a végébe már belemosolyodott
- Akkor sajnálom! Hülye ötlet volt!- hajtotta le a fejét
- Olyan bolond vagy te! Imádom ezt a házat!- kacagta el magát







- Te megszívattál?- kacagott Tom
- Meg! Tényleg nagyon szeretem! Csodás hely! Köszönöm! Komolyan lassan nem tudom, hogy hogyan tudjam nektek megköszönni ezt a sok mindent amit kaptam. Elfogok nektek adósodni, aztán mehetek hozzátok mosogatni.- kacagott
- Ja persze. Nem tartozol semmivel.- legyintett Eleanor
- Hé srácok! van egy oltári király ötletem!- szólalt meg Niall
- Igen? És mi lenne az?- kérdezte Liz
- Játszunk pop corn dobálósat!- vetette fel az ötletet
- Jó! Az tényleg egy remek játék.- Tom
- Én nem tudom, hogy azt hogyan kell!- mondta Liz
- Az a lényeg, hogy párossával kell lenni és az egyik mondjuk én hajítom a pop cort úgy, hogy az a másik mondjuk a te szájadba essen. Neked persze hátratett kézzel kell térdelned a földön.- magyarázta el Niall
- Jó! Akkor ki kivel lesz?- kérdeztem
- Nekem van egy javaslatom! Szerintem fiú lánnyal legyen. Lehet úgy is, hogy mindenki a barátnőjével és akinek meg nincs azok nem tudom....- mondta Zayn
- Akkor mit szóltok? Itt vannak a párok: Liam és Danielle, Louis és Eleanor, Zayn és Perrie ha nincs ellenvetésetek- amire bólintottak, hogy nincs- Oké, akkor a további párok: Niall és Lili, Rob és Greta, Harry meg én...Na és itt elfogytak a lányok...ezért arra gondoltam, hogy lesznek lányok akik kétszer lennének például úgy, hogy: Tom és én, Frady meg Lili és akkor Mike meg Eleanor. Na? Mit gondoltok?- nézett ránk
- Nekem okés!- fogtam meg a kezét
- Mindenkinek jó nem?- kérdezte Niall
Senki sem válaszolt nemlegesen ezért bele is kezdtünk a játékba
- Jó akkor legyenek egyszer a One Direction srácok aztán mi!- mondta Frady
- Oké! Gyere Liz!- indultam, hogy hátraköthessem a kezét- Ez így nem fáj igaz?- kérdeztem
- Nem! Kössed nyugodtan!- mosolygott rám
- Kész!- álltam fel
- Itt is!- válaszoltak a többiek
- Akkor itt vannak a pop cornok!- adta ide Mike a pop cornos dobozokat

- És akkor 1-2-3!- kiáltotta el magát Rob
Abban a percben hajigálni kezdtük a pici fehér kukoricaszemeket. Nem tudom, hogy a többiek, hogy haladhattak de mi elég jó. Nem is tudtam, hogy tudok célozni.









- Kész! Vége!- állította le a játékot Frady
- Mi tízet dobtunk!- mondtam boldogan
- Mi nyolcat!- kacagott Perrie
- Mi is nyolcat!- szólt oda Liam
- Négy!- mondta szomorúan Louis
- Semmi gond Louis! Majd legközelebb!- kacagott Eleanor
- Héj! Akkor mi nyertünk!- vigyorgott Niall
- Tényleg! Ez az!- ölelte át Lili
- Mennyit dobtatok?- kérdeztem
- Tizenkettőt!- ugrándozott Niall  örömében
- Hát ti nagyon kemények vagytok!- kacagott Zayn
- Na mi jövünk!- jött oda Frady
- Rendben. Akkor, hogy is van? Tom és Liz, Rob és Greta, Frady és Lili majd végül Mike meg Eleanor.- adtam oda a srácoknak a dobozokat
- 3-2-1! Dobás!- kiáltotta el magát Niall
- Szerintem Lizék nyernek!- jött oda Louis
- Igen! Szerintem is.
- Vége!- állítottam le a játékot
- Kinek mennyi van?- kérdezte Liam
- Nekünk tíz!- kacagott Frady- Mi fogunk nyerni!
- Na persze! Nekünk meg tizenegy!- röhögte ki Mike
- Ne már! Csak mi csináltuk négyet?- nézett rám Rob
- Ezek szerint! Mivel nekünk tizenöt van!- örvendezett Tom
- Azta rohadt! Hogy  francba?- mérgelődött Louis
- Hát remek volt a dobó!- kacagott Liz
- Nem én voltam aki elkapta!- emelte a magasba a kezét Tom
- Na akkor szedjük össze ezt a sok szarságot!- állt fel Louis
- Remek!

                                                   ~*******************~

*Liz szemszöge*

Ami hülyeség létezik szerintem ezalatt a pár óra alatt nekünk sikerült összehozni. Rengeteget röhögtünk és buliztunk, egész addig míg be nem sötétedett mert akkor arra döntöttünk, hogy kicsit megpróbálunk lekomolyodni és kimegyünk énekelni a tűzhöz. Persze nem hiszem, hogy ezt valaki komolyan gondolta volna mivel a társaság fele tök részeg volt. Beleértve még Harryt is amit azzal indokolt, hogy csak megünnepelte a születésnapomat, amiért persze nem neheztelek rá csak még fura őt így látnom.
Mindenki kint volt a tűznél csak Tom meg Lili üldögéltek a háznál, ezért gondoltam odamegyek hozzájuk és őket is odahívom a tűzhöz "énekelni."
- Ti nem jöttök énekelni?- ültem fel az egyik gerendára











- Hát Liz, nem tudom de az amit ti ott folytattok az nem hasonlít az éneklésre!- röhögött Tom
- Tudom! A srácok egytől egyig megvannak csattanva, szóval nem is csodálkozom, hogy nem megy nekik.
- Amúgy, hogy neked mondjuk el először...Megbeszéltük a dolgot kettőnk közt és arra döntöttük folytatjuk a kapcsolatunkat.- mondta Lili hatalmas mosollyal a száján
- Ez komoly? Annyira örvendek!- öleltem meg őket
De ebben a percben jutott eszembe amit a tegnap mondott Frady. Szegénynek biztos nehéz lesz még ezt is elviselni.
- Valami gond van?- nézett rám Tom
- Ja nem. Semmi baj. Csak...elgondolkodtam.
- Értem.
- Na megyek visszaülök a többikhez. Nem zavarlak titeket.- indultam a többiek fele
Visszamentem a tűzhöz és leültem Harry meg Frady közé akik vidáman énekeltek, vagyis próbáltak.
- Szia kicsim!- hajolt felém, hogy megcsókolhasson
- Harry! Mennyit ittál?- néztem rá
- Nem sokat! csak mint a többiek.
- Ja. Mint a többiek.- néztem körül a sok tök részeg srácon







- Aha.
- Srácok! Szerintem folytassuk odabent a bulit! Oké?- fordultam a többiek fele

- Irány a buli!- kiáltotta el magát Louis
Mind bementünk a házba de ezek a dilisek nem tudtak lenyugodni.
- Zayn! Adj nekem is!- vette el Harry Zayntől a piásüveget
- Harry! Elég volt! Ne igyál többet.- vettem el tőle
- Ne már Liz! Üzletet ajánlok!- kérlelt
- És pedig?- mosolyogtam rá







- Ömmm....Iszom még pár kortyot és aztán....- vigyorgott rám- Felmegyünk a szobába és...- húzott közel magához és lassan nyúlni kezdett a piásüveg felé
- Azt már nem!- kaptam el a kezem de arra ő is megfogta az üveg végét így az felrepült és a nagy része Harry pólóján landolt.
- Oh! Kár volt érte!- szomorodott el Zayn
- Gyere Harry! Most felmegyünk és átvesszük a pólód. Oké?- fogtam meg a karját
- Nem! Nem akarok még felmenni
- De nem maradhatsz így!- néztemrá
- Oké.- és ezzel lekapta magáról a piás pólót
- Harry ne baromkodj! Meg fogsz fázni!- tettem csípőre a kezem
- Nem fogok! Gyerünk Louis tegyél zenét!- kiáltotta el magát
Louis mint egy jó kisfiú szófogadóan elindította a zenelejátszót és ezek a hülyék táncolni kezdtek.
- Hary, Zayn és Louis! Elég legyen!- kiáltottam el magam
- Nyugi van kicsim! Gyere...Lazíts egy kicsit. Még az ölembe is ülhetsz.....- próbált leülni a kanapéra ami nem nagyon ment neki
- Harry. Te most amilyen állapotban vagy nem is bírnál el. Szóval gyere már!- kérleltem
- Ne izélj Liz! Bulizz velünk!- hívott Zayn
- Nem Zayn! Most nem lehet.
- Gyere Harry!- szóltam oda
- Kicsim! Elbírlak! Gyere! Hidd el elég erős vagyok hozzá!- állt fel, hogy megmutathassa az izmait











- Elhiszem Harry! Csak gyere már!
- Inkább nem hozol egy másik pólót?- kérdezett rá
- Nehéz eset vagy részegen! Maradjatok itt és akkor hozok.- indultam el felfele
- Rendben!- bólogatott Louis aki még valamennyire józannak is tűnt

*Louis szemszöge*

Mivel Liz elment ezért arra döntöttünk, hogy folytassuk a bulit. Ismét táncolni kezdtünk. Minden szuper volt míg meg nem hallottam Eleanor hangját az emeletről. Ezelőtt egy órával lefeküdt mert nem érezte jól magát és most a jelek szerint megébredt.
- Louis! Merre vagy?- kiáltott le
- Nem láthat meg ilyen állapotban!- mondta Harrynek meg Zaynnek
- Én bemegyek a mosókonyhába, ti meg menjetek oda!- mutatott a mosdó fele
Amilyen gyorsan csak tudtunk elbújtunk és magunkra zártuk az ajtót.
- Louis?- szólított Eleanor
- Nem kéne szólnunk, hogy itt vagyunk?- nézett rám Zayn kómás fejjel
- Nem azért bújtunk el, hogy megtaláljon Zayn!- tettem a számra az ujjam
- De hát keres!- értetlenkedett- Elean....- próbált szólni de szerencsére időben befogtam a száját







- Úgy hallom kiment! Gyere!- indultam ki
- Hol voltatok?- jött felém Liz
- Csak a mosdóban.- mondtam
- És Harry hol van?- kérdezte
- Nem tudom!- emeltem védekező tartásba a kezem
- Zayn?- vonta őt is kérdőre
- Fogalmam sincs!- vonta meg a vállát
- Ha valami hülyeséget csinált én nem tudom mit csinálok veletek!- fenyegetett meg és elment

*Harry szemszöge*



Mivel el kellett bújnom Eleanor elől ezért arra döntöttem, hogy magammal viszem a blúzomat és megpróbálom kimosni a mosógépben.
Bementem a mosókonyhába és behajítottam a pólót a gépbe. Ami gomb létezett én mindent összenyomogattam de valahogy semmi kép sem kart elindulni.
- Harry! Mi a fenét csinálsz?- jött oda Niall
- Hát...izé...Próbálom elindítani ezt a szart de sehogy sem akar beindulni.- panaszoltam el
- Várj! Engem megtanított az anyukám, hogy ezt hogyan kell.- magyarázta, de a mosógép meg sem mozdult.
- Hát...Ennek semmi értelme!- mondtam
- Nem értem! Pedig így kell
Mondjuk nem is értem mit vártam tőle. Talán ő még egy fokkal részegebb volt mint én, ezért nem is csodáltam, hogy nem tudtuk elindítani.

*Liz szemszöge*

Az egész házat felforgattam Harry után de sehol sem találtam, míg végül eszembe jutott, hogy talán a mosókonyhában van. És a feltevésem be is igazolódott.
- Ti meg mit csináltok?- néztem rájuk
- Oh Liz! Sehogy sem tudjuk elindítani azt a gépet.- jött oda Harry
- Istenem!- csaptam a homokamra- Még jó, hogy nem tudjátok mikor ki van húzva a dugaszból!
- Oh! Tudtam én, hogy jól megtanultam én. Csak a dugasszal volt baj.- motyogott Niall
- Oké. De minek akartátok beindítani?- kérdeztem
- Hát, hogy kimossuk a pólómat.- magyarázta Harry
- Nem kell! Én majd otthon kimosom! Inkább gyertek ki innen.- kísértem ki onnan
- Én nem akarok még lefeküdni Liz!- mondta Harry rámakaszkodva
- Nem is fogsz még lefeküdni. Először letusolunk és csak utána.
- Ne!- kérlelt
- Erről nem fogok vitát nyitni Harry!
- Oké.- egyezett bele
- Niall. Ami pedig téged illet te is menj lefeküdni.- mondtam a kis szőkének
- Jó.- indult el a lépcsőn
- Te is Harry! Indulás!- mutattam felfele
- Értettem.
Valahogy nagy nehezen sikerült Niallt lerakni a szobájánál majd bevittem Harryt a miénkbe.
- Vedd le a nadrágod!- mondtam
- De minek?- hajtotta le a fejét
- Annak, hogy az is ne legyen csurom víz te!
- Nem vennéd le nekem?- kért meg
- Jaj gyere már!- kapcsoltam ki az övét, hogy levehessem róla a szűk farmerjét
- Köszi.
- Na...állj be a tus alá.
- Oké!
Valahogy nagy nehezen sikerült lemosnom róla a büdös piaszagot amit az este folyamán sikerült magára szednie.
- Nézd!- szólított meg
Mire megfordultam a  szájában levő vizet mind rám fröcskölte.











- Harry!- kiáltottam rá
- Szökőkút vagyok! Nem Harry!- vigyorgott rám
- Aj! Gyere te kis szökőkút!- húztam ki a tus alól
- Fáradt vagyok Liz!- nézett rám
- Látom! Várj itt amíg hozom a ruhádat. Oké?- néztem rá
- Oké.- bólogatott
Elmentem, hogy kiválasszam a ruháit de kár volt otthagynom. Gondolhattam volna, hogy nem bírja ki ha nem csinálhat valami hülyeséget.
- Harry mi a fenét csinálsz?- mentem oda hozzá
- Semmit csak jövök kifele.- csukta be az ajtót











- Jobban tetted volna ha bent maradsz! De akkor már gyere!
Valahogy nagy nehezen sikerült leültetnem, hogy megtörőlhessem.
- A lábam között is megtörlöd?- vigyorgott rám
- Hülye!- dobtam meg a törölközővel
- Mi van? Én csak megkérdeztem.
- Nem! Töröld meg te magadnak!- álltam fel a blúzáért
- Oké!- állt fel

Feladtam rá a blúzát meg a nadrágját és betessékeltem az ágyba. Elindultam kifele, hogy megnézzem lent minden rendben vane de Harry visszahívott.
- Nem adsz puszit?- nézett rám
- De!- adtam egy puszit a szájára majd lekapcsoltam a villanyt
- Te mikor fekszel le?- kérdezte
- Hamarosan Harry, hamarosan.- válaszoltam és kimentem a szobából
Lesétáltam a lépcsőn és hát mit láttam. Liam és Louis a tortát nyalogatták.
- Szia Liz!- nyalta le az ujját Louis







- Ti is mi a fenét csináltok?- néztem rájuk
- Finom a torta.- válaszolt Louis
- Hol vannak Eleanorék?- kérdeztem
- Hát...Eleanor tusol, Perrie pakol a konyhában, Danielle odakint pakol Tom, Lili, Rom és Greta meg már lefeküdtek!- mondta Liam
- Nem is csodálom, hogy lefeküdtek, hajnali négy óra van.....Na jó....Én megyek és megnézem a többieket. Ami pedig titeket illet tessék azonnal lefeküdni!- parancsoltam rájuk
- Oké. Megyünk!
- Na azért!
Bementem a konyhába ahol Perrie próbált kicsit rendet rakni Frady társaságában.
- Hogy haladsz?- kérdeztem Perriet
- Jól! Már be is fejeztem!- indultunk el kifele
- Frady! Menj te is feküdj le!- küldtem fel őt is az emeletre
- Oké! Jó éjt!- ölelt meg
- Szia!
- Totál káosz a srác!- röhögött  Perrie
- Ja. Hogy ő totál káosz? Láttad volna, hogy fektettem le Harryt.- kacagtam- Aztán a többi srácról nem is beszélve
- Szegény! eléggé elrontották a szülinapodat ezzel a piálással!
- Dehogy! Jó volt úgy ahogy volt.
- Na jó, ha nem haragszol én is visszavonulok mert engem viszont nagyon lefárasztottak a srácok! Szia! Aludj jól!
- Te is! Köszi mindent!
Miután Perrie is felment kimentem a tűzhöz ahol Zayn meg Mike ültek egy farönkön Daniellet bámulva ahogy pakolászik.
- Mi van itt kint is?- néztem körül
- Semmi! Már befejeztem. Most már csak a tüzet kell eloltani.- nézett a srácokra majd rám
Erre Zayn vett egy nagy vödör vizet és mind ráöntötte az égő parázsra.
- Köszönöm!
- Akkor jó éjt!- puszilt meg Mike majd elindult befele
- Neked is!
- Várj Mike! Jövök én is!- szólt utána Zayn- Jó éjt!- köszönt el tőlünk majd követte ő is Mikeot
- Na mi is menjünk be.- indult el Danielle
- Menj nyugodtan! Még kell egyet telefonálnom.- mondtam
- Oké! Jó éjt!
- Szia!
Ahogy elment Danielle felvettem a telefont.
- Szia! Boldog szülinapot!- kiáltott bele Nicole meg Adam
- Sziasztok! Köszönöm.
- Remélem nem rosszkor hívtunk.
- Nem dehogy is. Hogy vagytok? Mi van veletek?- kérdeztem
- Hát semmi nagy. Amúgy ha minden jól megy akkor odamegyünk a nagykorúsításidra.- mondta boldogan
- Komolyan?- értem oda a házhoz







- Igen! Már alig várom!
- Én is! Tényleg.
- És mi van Harryvel? Nagy buli volt?
- Igen nagy buli volt. Képzeljétek szerveztek nekem egy meglepetésbulit és aztán azon le is részegedtek, szóval nem rég fektettem le Harryt.- kacagtam
- Oh! Akkor jót buliztatok.
- Igen. De majd hívlak csak most muszáj lefeküdnöm mrt hulla fáradt vagyok.
- Rendben. Még egyszer boldog születésnapot és akkor beszélünk még.
- Oké! Sziasztok!- tettem le a telefont
Bementem a házba és bezártam az ajtót majd felmentem az emeletre. Már mindenki le volt feküdve ezért gondoltam jobb ha én is így teszek. Bementem a szobába és amilyen gyorsan csak tudtam letusoltam majd befeküdtem a békésen alvó Harry mellé.
- Megjöttél?- fordult felém
- Igen! Volt lent egy kis dolgom.- magyaráztam
- Hiányoztál!- ölelt át
- Jó éjt Harry!- bújtam hozzá
- Neked is!................................................................

2014. június 14., szombat

25. Fejezet

Sziasztok. Megint érkeztem egy résszel. Nem tudom mennyire fog nektek tetszeni mert elég furi de sok benne a zene amit megkérlek, hogy hallgassatok ameddig egy új dalhoz nem értek mert úgy sokkal jobb. Remélem azért elnyeri a tetszéseteket. Még annyira szeretnélek megkérni benneteket, hogy ahol tudjátok osszátok meg a blogot mert az "eltűnésem" miatt kicsit csappant a blog nézettsége és újra szeretném úgymond "jövedelmeztetni". Előre is köszönöm. Sok puszi nektek és jó olvasást.




*Szombat reggel*
*Harry szemszöge*

Reggel hét óra volt, amikor csengetett az óra. Gyorsan leállítottam, hogy Liz ne ébredjen még meg majd felkeltem és felöltöztem. Amilyen csendben csak tudtam kimentem a szobánkból és megpróbáltam összeszedni a cuccokat a hétvégi bulira. Az én ruháimat öt perc alatt elrendeztem de a Lizétől valósággal rettegtem. Nem igazán tudtam, hogy mit lehet ilyenkor összepakolni egy lánynak, ezért pár ruhát összeraktam és arra döntöttem, hogy biztosabb ha felhívom Lilit és megkérdem tőle. Letettem a kis táskát amibe Liz ruhái voltak és elővettem a telefonom, hogy felhívhassam Lilit.
- Szia Harry! Mi van?- szólt bele morrogva
Csak ekkor vettem észre, hogy még csak hét óra.
- Sajnálom, hogy megébresztettelek, hidd el nem tettem volna ha nem lett volna ilyen fontos.
- Jól van Harry. Mondjad!- kacagott bele az ásításába
- Hát...arról lenne szó, hogy összepakoltam Liznek a hétvégére de nem tudom, hogy valami fontosat kihagytame. Segítenél kérlek?- kértem meg
- Ömmm....Oké...Ha 10 perc múlva ott leszek akkor az megfelel?
- Persze. Imádlak Lili.- tettem le a telefont
Még 10 percet sem kellett várnom már Lili meg is érkezett
- Na szia!- nyitottam ajtót
- Szia. Liz?- nézett körül
- Alszik.- hívtam be
- Oh. Akkor csendesen!
- Igen! Gyere!- kísértem fel az emeletre
- Hol van a táska?- nézett körül a gardróbba
- Ott!- mutattam a földön levő kis táskára
- Mi? Hogy fért bele abba minden?- nézett rám
- Hogy- hogy? Hát rendesen!- vontam meg a vállam mire ő odasétált a félig megpakolt táskához
- Egy nadrágot raktál?- nézett rám nagy szemekkel
- Igen! Mert? Nem elég?
- Ezt most komolyan kérdezted?- mosolygott fel rám
- Igen! Miért?
- Harry! Egy egész hétvégéről van szó, nem csak egy napról vagy pár óráról.
- Oké. Felfogtam. Akkor rakj be neki még cuccokat.
- Akkor meg hozz egy másik táskát.- adta ide az elsőt
- Oké.
Átmentem a kacatos szobába és elvettem onnan egy kicsit méretetsebb táskát. Nem gondoltam, hogy Lilinek sikerülhet ezt is telepakolnia.
- Ez megfelel?- adtam oda
- Tökéletes. Na akkor kell ez, ez, ez, ez, ezek, ez, ez és még ez a pár.- tette bele a táskába
- Te jó ég! Ez mind?- néztem bele
- Ez a minimum. Most még arra lennék kíváncsi, hogy merre vannak a sminkes cuccok meg ilyenek?
- Ömmm....Talán a mosdóban.- kísértem el oda is
- Remek! Akkor innen pár cucc és minden kész.
Miután késznek nyílvánította az óriási csomagot megfogtam a táskát és kivittem a kocsiba, majd hamar visszamentem és leültem Lili mellé a kanapéra
- Köszi, hogy segítettél. Tényleg.
- Igazán. Semmiség volt.
- Mennyi az idő?- kérdeztem
- Ha minden igaz akkor 9 óra.- nézett a csuklójára
- Oh...Akkor már elég késő van.
- Hahó.- jött le Liz az emeletről- Lili?- lepődött meg
- Szia.- pusziltam meg- Boldog szülinapot szerelmem.
- Köszönöm. Aranyos vagy.
- Boldog szülinapot!- ölelte meg Lili is
- Köszi szépen. Hát te, hogy kerülsz ide?- ült le mellém
- Ömmm...izé....- makogott
- Lili átjött, hogy menjünk együtt anyudékhoz és amíg vártuk, hogy felkelj addig meghívtam egy kávéra.- füllentettem egyet
- Ja...De a találkozóig még van két óra.- nézett ránk kíváncsian
- Ömmm....igen. Én hívtam, hogy jöjjön át, hogy kicsit tudjunk beszélgetni. Csak elfelejtettem szólni. Bocsi.- mosolyogtam rá
- Oké. Akkor én is iszom egy kis kávét. Ti kértek még?- indult a konyha fele
- Én nem köszi.- Lili
- Oké? Harry?
- Nem köszi. Felszaladok az emeletre. Pár perc és jövök.
- Oké.
Ahogy felértem egyből hívni kezdtem Louist.
- Na szia.- szólt bele
- Heló. Akkor minden rendben van?- kérdeztem
- Persze, hogy igen. Kateéknél találkozunk ugye?
- Igen. Úgy lesz, hogy z ebéd vége fele fel fog hívni minket Paul, hogy valami fontosat mondjon és mi mind az ötön lelépünk. Aztán arra gondoltam, hogy Eleanor felveti az ötletet, hogy menjenek ki valamerre egyet és Rob meg Tom kihoznák a házhoz őket ahol mi már rég várjuk és mindent elkészítettünk. Mit szólsz?- meséltem el a tervet
- Szuper ötlet. Így csodás lesz.
- Remek, akkor két óra múlva találkozunk.
- Oké. Heló!- tette le a telefont.
Arra döntöttem, hogy felhívom Fradyt ő mindennel kész vane.
- Mondjad Harry!- lihegett a telefonba
- Mi van? Miben fáradtál így el?
- Most szedtem össze a hiányzó lufikat és az üzletből futok.
- Ja oké. Akkor minden rendben van?
- Igen persze.
- Jó. Akkor hamarosan találkozunk.- köszöntem el
- Heló.
Mivel már fent voltam arra döntöttem, hogy előveszem a cuccaimat amibe megyek Kateékhez, ezért bementem a gardróbba de sehogy sem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel.
- Liz? feljönnél egy percre?- kiáltottam le
Nem válaszolt csak Lili érkezett meg két perc múlva.
- Ömmm....Liz, lehet ha mégis jobb lett volna ha te jöttél volna fel.- nézett végig a meztelen felsőtestemen
- Mi a baj?- jött fel ő is- Harry?! Mit csinálsz?- nézett rám
- Nem tudom eldönteni, hogy melyik legyen. Ez? Vagy ez?- mutattam fel két ruhadarabot








- Hát...Szerintem szinte tök egyforma a kettő.- mosolygott rám
- Nem...Nem az.
- Tényleg nem az Liz. Harry, szerintem vedd a jobb kezedben levőt.- mondta Lili
- Oké. Azt jobban is szeretem.
- Látod, hogy mégis jobb, hogy te jöttél fel. - kacagott Liz
- Ja...- pirult bele Lili
- Na jó. Akkor ha kész vagyok lemegyek.- mondtam
- Jó. Ahogy gondolod.- indultak el lefele

*Liz szemszöge*

Visszamentünk a földszintre és megittuk még a maradék kávénkat. Nemsokára Harry is megérkezett és csatlakozott hozzánk. Addig beszélgettünk, hogy azon kaptam magam még csak egy fél óra van az indulásig és még tusolnom is kellett. Ezért hamar felmentem az emeletre és beálltam a tus alá. 10 perc alatt kész is voltam és indultam a gardróbhoz, hogy kiválaszthassam a ruhámat. Sokat gondolkodtam, hogy mit vehetnék fel mert nem akartam túl elegáns sem lenni és túl sportos sem lenni és mivel Harry inget vett ezért én is egy lenge virágos ruha mellett döntöttem egy kis sarúval.











Miután felvettem a ruhát bementem a mosdóba és feltettem egy enyhe, natúr sminket és megszárítottam a hajam ami autómatikusan begöndörödött. De sehol sem találtam az egyik szempillaspirálomat, szerencsémre többet is tartottam itthon.
- Harry? Nem tudod merre van a zöld tubuzsos szempillaspirálom?- kiáltottam le
- Az amelyiken kék írás van?- kérdezett vissza
- Igen! Láttad valahol?
- Persze. Ott a tásk....- de nem fejezte be
- Hol? Nem értettem.
- Bocsi. Nem emlékszem. Azt hiszem a múltkor mikor ideadtad, hogy elrakjam ott hagytam anyukádéknál. Ne haragudj.- kért bocsánatot
- Oké. Semmi gond. Megoldom.
Befejeztem a sminkem és én is lementem Harryékhez.
- Kész vagyok.
- De szép vagy!- állt fel Harry
- Köszi.
- Annyira aranyos, hogy mindig megdícséred.- mondta Lili
- Igen. Tényleg aranyos.- pusziltam meg Harryt
- Mehetünk?- fogta meg a kezem Harry
- Igen. Ti menjetek. Én addig bezárok.- mondtam
- Oké.
Bezártam az ajtót és én is kimentem az udvarra. Szeptember volt de még most is erőssen sütött a nap, eléggé meleg volt.- Gyere Liz.- hívott Harry
Beszálltam az autóba és indultunk is anyáék fele. Nem kellett sok hamar megérkeztünk. Már nyitottam volna be mikor Rob nyitotta ki az ajtót.
- Sziasztok.- puszilt meg minket és kezet fogott Harryvel- Boldog szülinapot tesókám.- puszilt meg még egyszer
- Köszi. Merre mész?- kérdeztem
- Ki. Kint süt apa és megnézem, hogy halad. De ti menjetek be mert anyáék már várnak.
- Oké. Megyünk.
- De Harry ha van kedved akkor gyere te is hátra. Liam és Niall is hátul vannak.- hívta magával
- Oké. Én akkor hátralépek.- csókolt meg
- Rendben.- mosolyogtam rá és bementem
- Liz!- kiáltott utánam Eleanor
- Sziasztok.
- Elkéstünk! Mondtam, hogy el fogunk késni!- szídta Louist- Amúgy sziasztok!- köszönt nekünk
- Nem késtetek el. Mi is csak most jöttünk.- mondtam
- Akkor jó. És Boldog szülinapot!- adott ide egy nagy csokor virágot és egy nagy ajándékcsomagot
- Köszönöm. Nagyon aranyosak vagytok. De mondtam, hogy ne csináljatok belőle nagy dolgot.
- Oh....Itt azért még van valami.- vett elő Louis egy dobozt
- Mi van benne?- néztem rá sokat sejtően
- Torta.- kacagott Eleanor
- Oh. Répatorta.- kacagtam el magam a kinyítása után
- Nagyon finom elhiheted. Én készítettem.- vigyorgott rám Louis
- Oh. Akkor nem tudom, hogy meg merjeme enni. Vajon meghalok?- kacagtam
- Nem tudom. De egy próbát megér.- vonta meg a vállát
- Na jó. Akkor menjünk be. Gyertek.- csuktam be az ajtót
- Liz.- jött oda Tom- Boldog szülinapot.- puszilt meg
- Szia Tom. Köszi. De elvennéd ezeket kérlek?- adtam oda neki az ajándékokat
- Persze. Leteszem a nappaliban. Ti menjetek be az ebédlőbe. Jövök én is két perc.
- Oké. Köszi.
- Sziasztok.- jött felénk anya
- Szia.- öleltem meg
- Boldog szülinapot kicsim.
- Köszönöm anya.
- Sziasztok. Boldog szülinapot.- jöttek oda Danielle és Perrie
- Nagyon köszönöm.- mosolyogtam rájuk
- Né ki van itt!- jött be Niall meg a többiek
- Sziasztok.
- Szia nagylány! Akkor boldogat.- ölelt át a szőkeség
- Köszönöm.
- Mit is hoztam neked? Áh...Itt van.- vett elő a zsebéből egy dobozt.
- Oh. Ez....- néztem rá majd a dobozra
- Nyisd ki.- mosolygott rám
- Ömmm legyen.
Amikor kinyitottam a dobozt egy csodálatos nyakék volt a dobozban. Lenyűgözően nézett ki és egy ilyen gyémánt kővel kirakott nyaklánc nem kevés pénzbe kerül.









- Niall ez...ez..ezt nem fogadhatom el.- makogtam össze vissza
- De. Elfogadhatod. Sőt. Kérlek, fogadd el!. -nézett rám gyönyörű kék szemeivel
- De hát ez egy...Egy méreg drága nyakék. Ez...Édes istenem Niall.- sóhajtoztam a nyakéket bámulva
Szó mi szó tényleg elragadó szépség volt az a kis nyakék.
- Megengeded, hogy feltegyem?- kért meg
Mindenki csak csodálkozva nézett minket, főleg Harry, szerintem nem esett neki jól, hogy Nialltől ilyen ajándékot kaptam. Tappintatlan lettem volna ha nem engedem meg Niallnak, hogy feltegye a tőle kapott ajándékot, de akkor is tappintatlan lettem volna ha megengedem mert akkor Harryt hoztam volna kínos helyzetbe. Így sikerült két tűz közé kerülnöm.
- Ömmm....Azt hiszem, hogy biztosabb ha a dobozban marad.- mondtam mosollyal az arcomon
- Oké. Ahogy gondolod.- tette vissza a dobozba és a kezembe adta
- Köszönöm. Nagyon szépen.- öleltem meg.
- Szivesen.
- Akkor ha már így ajándékozunk akkor mi is odaadnánk neked szerény kis ajándékunkat.- kacagott Liam Niallra nézve
- Köszönöm szépen.- pusziltam meg mindkettejüket
- Na hát én igazából nem tudtam mit vehetnék ezért csak egy bicajt hoztam, mivel eszembe jutott, hogy mondtad újat akarsz venni csak még nem volt rá időd. Na hát én vettem neked egyet. Remélem tetszeni is fog.- ölelt át Zayn
- Köszönöm Zayn. Igazán figyelmes vagy.- mosolyogtam rá
- Van az ülés alatt egy boríték. Olvasd el majd ami benne van.- súgta a fülembe
- Mindenképp elfogom olvasni.
- Mi is odaadnánk.- jött oda Mike meg Frady egy nagy csomag valamivel.
- Köszi srácok. Aranyos tőletek.
- És itt a mi ajándékunk is.- jött oda Greta.
- Oh. Basszus...Ti megvettétek ezt a ruhát meg cipőt amit már egy hete nézegetek magamnak? De szeretlek titeket. Tényleg.- pusziltam meg testvéreméket
- Mi is Liz.
- Én is boldog szülinapot kívánok.- ölelt át Lili
- Köszönöm.
- Parancsolj.- adott ide egy hatalmas dobozt.
- Istenem. Annyit költekeztetek. Szóltam, hogy ne csináljatok belőle nagy dolgot.- néztem Niallra
- Liz. Ez a 18. születésnapod, ilyenkor semmi sem lehet túlzás.- mondta Niall
- Igaza van Niallnak! Boldog szülinapot!- ölelt meg Perrie és ideadott egy dobozt
- Köszönöm. Mi ez?- néztem rá
- Bontsd ki!- mosolygott
- Oh. Egy fényképezőgép. Istenem.....köszönöm. Tom akkor azt hiszem majd órákat kell vennem tőled.- kacagtam
- Persze, neked bármikor tesókám.- puszilta meg a hajamat- Na de akkor én se maradjak ki a sorból....Én vettem neked egy...Izé....Hogy is hívják?- mosolyodott bele- Inkább nem mondom meg. Majd megtudod.- és azzal adott egy puszit
- Hát...Nem tudom, hogy mit de köszönöm.- kacagtam
- Igazán szívesen.
- Kicsim....Mi is átadnánk neked a kis ajándékunkat.- jött oda apa meg anya
- Oh. Ez egy utalvány?- néztem a kis papírra
- Igen. A sportüzletbe. Gondoltuk, hogy hagyjuk te döntsd el mit szeretnél magadnak.- puszilt meg apa
- Köszönöm. Nagyon aranyosak vagytok. Tényleg mindenkinek nagyon hálás vagyok azért, hogy itt van és velem ünnepli ezt a számomra nagyon fontos eseményt.
- Igazán nincs mit.- ölelt át Louis tettetve a sírást
- Ne szórakozz te!- löktem meg
- Megint kezdik!- sóhajtott Eleanor
- Na, amíg el nem komolytalanodnátok teljesen addig én szeretnék mondani valami.- állt fel Harry az asztal mellől- Először is Boldog 18. születésnapot szerelmem, másodszor meg köszönettel tartozom nektek Kate és Sam. Ha ti nem lettetek volna akkor ez a gyönyörű lány- fordult felém- most nem lehetne itt és nem ünnepelnénk együtt őt. Tudom, hogy mindenkit megleptünk azzal, hogy ilyen hamar összeköltöztünk és, hogy ilyen hamar kialakult köztünk valami, de ti is tudjátok, hogy van ez. A szerelmet nem lehet irányítani és én ha nem vagyok a közeledben Liz, úgy érzem mint ha egy darab hiányozna belőlem, mintha nem lennék egész ember. Szóval még egyszer köszönet nektek.- nézett anyáék fele
Ezután a mozdulata után térdre ereszkedett és felnézett rám, majd elővett egy kis doboz.
Ebben a pillanatban mindenkinek elállt a lélegzete a lepődöttségtől. 
Nem tudom szavakba foglalni, hogy mit éreztem akkor. Hirtelen egy olyan érzés támad belém, hogy nem akarom azt amit most Harry csinál és, hogy én erre még nem vagyok kész. Legszívesebben elfutottam volna de azt nem tehettem meg Harry miatt. Abban a pillanatban akartam is Harryt meg nem is. Átfutott az agyamon az összes jó pillanatunk és az összes rossz is. De nem nagyon volt időm ezzel foglalkozni mert Harry már nyitotta is a dobozt és én ezzel párhúzamosan csuktam a szemem. Kis idő után hallottam, hogy mindenki sóhajtott ezért kicsire nyitottam a szemem. Mikor megláttam, hogy mi van a dobozban mintha egy nagy kő esett volna le a szívemről. Hatalmas megnyugvás volt, hogy a dobozban nem egy gyűrű ékeskedett hanem egy kulcs.Szerintem mindenki megkönnyebbült, mikor meglátta, hogy Harry nem eljegyezni akart hanem csak megviccelni.
- Egy kulcs?- néztem rá boldogan
- Igen! Egy kulcs. Majd meglátod melyik zárt nyitja.- mosolyodott el és felállt
- bolond vagy!- csókoltam meg
- Tudom Liz.- ült vissza az asztalhoz

- Ne haragudjatok de fel kell vennem!- állt fel Louis az asztaltól
- Semmi gond! Menj nyugodtan.- mosolyogtam rá
Nem kellett sok Louis hamar vissza is jött de nagyon szomorúnak tűnt. Mintha rázúdították volna az egész világot.
- Valami gond van?- kérdeztem
- Semmi!- ült le búskomoran
- Látom! Olyan vagy mint akiből kiölték a hülyeséget
- Igazad van! A helyzet az, hogy most hívott Paul, hogy siessünk be mert valami gubanc van a turnéval és ha most nem megyünk be akkor az egész évi munkák kárba megy. Persze megmondtam neki, hogy nem megyünk sehova.- nézett rám halál komolyan, még sosem volt ennyire komoly
- Nem! Hívd fel, hogy bementek. Miattam nem megy kárba egy egész év!- néztem rájuk
- Szó sem lehet róla. Komolyan ez a pali mindig akkor hív amikor épp nem kéne.- ordított Harry
- Hé Harry! Semmi gond! Bementek, és majd mikor elmondta amit akar visszajöttök.- próbáltam kicsit lenyugtatni
- Csak az a baj, hogy ez egy több órás dolog lenne.- mondta Louis
- A francba is.- háborogtak már a többiek is
- Semmi gond! Ez sokkal fontosabb mint a szülinapom srácok.- erőltettem egy mosolyt
- Nem lenne gond kicsim ha elmennénk?- ölelt át Harry
- Nem! Menjetek nyugodtan. Tényleg.- mosolyogtam rá
Bár nem esett jól, hogy itt kellett hagyjanak de tudtam, hogy ez sokkal fontosabb mint, hogy én jól érezzem magam.
- Ne haragudj!- jött oda Liam
- Semmi baj Liam. Ez van.
- Tényleg bocs!- puszilt meg Louis meg Niall
- Tényleg nem gond srácok!
- Na jó! Akkor sziasztok!- búcsúztak el
- Amint tudunk majd jövünk.- nézett vissza Harry
- Oké.- pusziltam meg és becsuktam az ajtót- Na de lányok! Azért tortát azt együnk!- mondtam hatalmas mosollyal a számon, de nem nagy kedvem volt hozzá
- Lányok! Kösz!- állt fel Mike meg Frady
- Ja.- bólogatott Tom
- És rólam nem is beszélve!- kacagott apa
- Oké. Akkor fiúk lányok. Így jobban tetszik?- kacagtam
- Sokkal.- mondta Mike
- Na jó. Akkor hozom a tortát.- állt fel anya
- Oké.
Nem sokára már jött is vissza a tortával.
- Anya. De szép.- mosolyogtam rá
- Tényleg. Gyönyörű.- nézték meg a többiek is













- Kár, hogy ezt Harryék nem láthatják.- mondta Mike ami ismét elrontotta a kedvem.
- Semmi gond Liz. Megörökítjük neked.- vette elő az új fotógépemet Tom
- Tényleg ez szuper ötlet.- mosolyogtam rá
Amilyen hamar lefotóztuk, olyan hamar meg is ettük. A srácoknak tettünk félre pár szeletet és a többi mind elfogyott.

- Tudjátok mi jutott eszembe?- nézett rám Eleanor
- Mi?- kérdeztem
- Az, hogy van egy jó kis hely a város szélén ahova elmehetnénk. Mit szóltok?- vetette fel az ötletet
- Szuper lenne!- mondta Perrie Eleanort nézve
- Nekem is tetszik az ötlet.- helyeselt Mike
- Tényleg. Menjünk.- állt fel Frady és Tom
- Liz? Te mit szólsz hozzá?- kérdezte Rob
- Hát...Nem kéne megvárni Harryéket?- kérdeztem
- Szerintem nincs értelme. Ki tudja mikorra jönnek. Az is lehet, hogy egész késő estig elhúzódik majd a dolog.- mondta Eleanor
- Igaz....Hát...akkor legyen.- egyeztem bele én is
- Na akkor szedjük le az asztalt.- állt fel Greta
- Nem! Menjetek nyugodtan, én majd ezt a felét elintézem.- mondta anya
- Miért? Ti nem jöttök?- kérdeztem
- Nem! Ez már nem a mi életterünk, hagyjuk, hogy ti élvezzétek ki magatokat.- mondta apa
- Ahogy gondoljátok.
- Na akkor, hogy utazunk?- kérdezte Tom
- Én megyek veled! Még jön valaki?- néztem a többiekre
- Én megyek!- jött oda Eleanor
- Oké! Akkor én meg megyek Robékkal.- mondta Perrie
- És akkor jöjjön még Mike és Lili velünk és veletek meg Frady. Akkor meg is vagyunk.- magyarázta Rob
- Oké!- helyeseltem
- Na akkor jó utat.- köszöntek el anyáék
- Sziasztok!- pusziltam meg őket
- Vigyázzatok magatokra.
- Oké.
- Ki megy elől?- kérdezte Tom
- Menj te mert Eleanor tudja az utat.- válaszolt Rob
- Oké. akkor ott találkozunk.- szállt be mindenki az autóba

                                                                 ~*******************~

Már vagy egy órája, hogy autókáztunk, mikor egy kis mezei útra tértünk. Gondoltam, hogy már nem lehetünk messze.
- Merre vagyunk? Sok vane még?- kérdeztem Eleanort












- Nem! Mindjárt megérkeztünk.
- Egy idő után kezdtem azt hinni, hogy a világ vége fele haladunk.- kacagtam
- Megjöttünk.- mondta Eleanor
Ekkor befordultunk egy kicsi házhoz. Kis eldugott hely volt de gyönyörű. Mindenhol madarak röpködtek és énekeltek, csobogott a patak. Csodás hely volt.
- Istenem. De szép hely!- szálltam ki
- Akkor várj amíg meglátod a házat belülről.- indultunk el feléje
- Hát...Simán eltöltenék itt egy hétvégét, csak Harryék hiányoznak.- nyitottam én be elsőnek








Ahogy benyitottam szinte megállt a szívem.Hirtelen nem tudtam mit mondani csak álltam ott lefagyva. Meg sem tudtam szólalni. Ott volt a kis házban az egész csapat egy nagy tortával a kezükben a happy birth day- t énekelve és én még mindig csak álltam ott szó nélkül.. Annyira jól esett amit csináltak, hogy nem tudtam megmukkani sem csak pár könnycsepp nyert szabadulást a  szememből.
- Jaj édesem! Gyere ide!- ölelt át Harry- Boldog igazi szülinapot!- csókolt meg
Visszacsókolni is alig tudtam úgy folytak a könnyeim.
- Akkor hallgasd meg ezt!- jött oda Niall a gátárjával és eljátszott egy dalt amit ő írt nekem kimondottan a szülinapomra
A végére már annyi könnyem elfolyt,  hogy nem csak Londont hanem az egész világot el lehetett volna árasztani velük.
- Köszönöm nektek! Annyira hálás vagyok mindenért.- nyögtem ki valahogy.........................................